Negyed nyolckor kezdünk az Üllői úton. Hajrá, Fradi!

Ferencváros 0-3 MTK

Vége, sima vereség, érződött, hogy az MTK az életéért küzd, mi pedig csak “edzőmeccsnek” vettük az örökrangadót.

93′ Gól…
Futács húz befelé, majd Miha lábai között kilövi a rövidet, 0-3.

90′ Két perc a ráadás.

88′ Ziccerig kijátszott helyzet, Auzqui nem tudja áttenni a kapuson.

83′ Gól…
Futács kerül helyzetbe, elteszi Bogdán mellett, de ez még nincs bent, végül Mijovszki pofozza be, a védőink asszisztálása mellett…

83′ Vécsei kap sárga lapot.

70′ Lóri lő remekül, de a kipattanót nem tudjuk bekotorni.

66′ Újabb cserék: Pászka Civic, Marin pedig Besic helyére áll be.

59′ Carlos beadásába Franck még beleér, de nem tudja kapura tenni.

59′ Cserélünk: Esiti, Gavrity és Bassey le, Boli, Zachariassen és Auzqui be.

59′ Gól…
Futács fordulásból lő a hosszúba – el kell ismerni, ez szép volt.

55′ Laidouni “jó lövés, bedobás” próbálkozása.

50′ Toki indul meg a jobbszélen, Besic elé játszik, Mume azonban nem határozott, így oda a helyzet.

46′ Csere nélkül folytatjuk.

Szünet, “lapos” minden, a végét várja mindenki, a hivatalos nézőszám: 13199.

45′ Gavrity kever, Basseynek nem sikerült átvennie.

45′ 1 perc a hosszabbítás.

45′ Civic beadását teszik ki szögletre a vendégek, a szögletét Botka teszi mellé.

44′ Egy vendég szögletet Rajkovity fejel rá, Bogdán magabiztosan fogja.

40′ Miha alszik el, majd rúgja el a labdát Futács lábával együtt.

34′ Aissát buktatják a tizenhatos bal vonalán, de még kívül – Civic ezután megint Tokinak passzol, aki csúnyán mellé lő.

34′ Toki és Civic kényszerítőzik remekül, előbbi pedig a kapusba lő végül.

27′ Besic lő 20-ról fölé.

22′ Gavrity indul meg, Tokihoz játszik, aki a blokkba lő, majd Vécsei távoli tolja ki az MTK kapusa. És Tokmac be is talál egy jó kiugratás után, de sajnos lesen volt.

12′ Most az MTK kerül ziccerbe, de támadójuk eltotojázza a helyzetet és a blokkba lő.

9′ Laidouni tör be az alapvonal felé, majd bead / lő, de se kaput, se társat nem talál a labda.

1′ Elkezdődött a mérkőzés, mi aranyban, az MTK fehérben.

19:12 Orosz Pál Vécsei Bálintot köszönti.
2

19:10 Az MTK díszsorfallal köszöntött minket.
1

19:07 A mai csapat: Bogdán – Botka, Blazic, Vécsei, Civic – Esiti, Besic – Tokmac, Laidouni, Gavrity – Bassey
Cserék: Dibusz, Zubkov, Zachariassen, Sigér, Marin, Pászka, Auzqui, Wingo, Marquinhos, Boli, Lisztes

A mérkőzést élőben nézheted az M4 Sport weboldalán is, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.