Voltak, akik nem hitték, hogy az szúrta az MLSZ szemét, hogy a meccs előtt megünnepelte a Fradi Tábor a sikeres sportolókat. Nehezen is hihető, de így van.

Tudjuk, hogy az MLSZ csak a szavakban a nyilvánosság híve, így nem hozza nyilvánosságra a fegyelmi határozatokat és azt se szereti, ha a klubok ezt teszik. Magunk is nehezen hittük el és egészen szürreális, hogy az MLSZ-t zavarja a világraszóló sikert elért magyar sportolók jóval a meccs előtt történő ünneplése. Ezért közzétesszük a fegyelmi határozatot, ebben szó szerint ez áll:

A mérkőzést megszervező sportszervezet az FSZ 37. § (1) bekezdés d) pontja szerintit fegyelmi vétséget azáltal követte el, hogy a szurkolói a meccs kezdete előtt 9 perccel [!!! – sherlock], amikor a csapatok még nem léptek a játéktérre és a téli olimpián részt vevő FTC sportolókat ünnepelték 6 db fény- és füsthatású pirotechnikai eszközt hoztak működésbe szektorukban.

BMLSZ FEB

Emellett csak és kizárólag a minden NBI-es meccsen előforduló bíró szidalmazás szerepel még a vétségek között, tehát szó sincs róla, hogy mondjuk rasszista kórus lett volna és azért büntetnek.

A határozatot az ügyben eljáró fegyelmi tanács nevében, annak elnöke dr. Jakabovits Péter jegyzi.

Egészen elképesztőnek tartjuk, hogy – még a megfogalmazásból is kitetsző módon – az MLSZ ellenőrét és a fegyelmi bizottságának tagjait zavarja, hogy a téli olimpián páratlanul sikeres magyar sportolókat ünneplik a stadionban. Emellett csak halkan tesszük hozzá, hogy a forduló nézőszámának közel felét, a vasárnap esti időpont és a rendkívül kellemetlen időjárás ellenére a Fradi meccs adta…