A lila-fehérek új játékosa gyorsan elsajátította a csapatjelszót.
Kádár Tamás
Mindenki tudja, hogy Diósgyőrben játszottam, sokszor néztem DVTK-találkozókat, de például egy Fradi-Újpestet, Újpest-Fradit is mindig követtem. Tisztában vagyok a körülményekkel, mindig is csodáltam az újpesti alakulatot. Régi vágyam volt, hogy úgy jöjjek még haza, hogy jó teljesítményt tudjak nyújtani, érezzek magamban erőt. Nagy terveim vannak Újpesten, ebben a szezonban elsősorban az, hogy a csapat bent maradjon az élvonalban, utána pedig mindenképpen egyre jobb formába lendülni – mind saját magam, mind a csapat szempontjából is – és bajnokságot nyerni. Ami pedig személy szerint engem illet, szeretnék egyre jobb formába lendülni. Az utolsó kínai bajnoki meccsemen összeszedtem egy kisebb sérülést, azt követően pedig január közepén covidos lettem. Ettől függetlenül próbáltam edzeni és felkészíteni magam. Van még lemaradásom, kellhet két hét, míg visszanyerem a formám, de utána szerintem jó teljesítményt tudok nyújtani.





