Védőnket kérdezték testvéréről, valamint az Afrikai Nemzetek Kupájáról.
– Hét pontot szereztetek a csoportban, az első helyen jutottatok tovább. Ghánát és a Comore-szigeteket legyőztétek, illetve egy gólgazdag döntetlent játszottatok Gabonnal. Melyik volt a legnehezebb mérkőzés?
– Valóban jól szerepeltünk a csoportban, de ez az Afrika-kupa, itt nincs könnyű mérkőzés, mindegyiket nagyon nehéznek ítéltem meg. A legfontosabb mégis talán a Ghána elleni 1-0-s győzelmünk volt, hiszen a célunk az volt, hogy jól kezdjünk a tornán. Megvoltak a lehetőségeink, szerintem több gólt is szerezhettünk volna, de a legfontosabb, hogy egy nagyon jó és kemény ellenfél ellen sikerült nyernünk. Ez jó alapot adott a folytatásra, ami pedig újabb négy ponttal és a csoportelsőség megszerzésével párosult.– A csapat tagja még a testvéred, Ryan is. Hogy van? Mikor láthatjuk őt is játszani?
– Egyre jobban! Az első meccs előtt kisebb bokasérülése volt, így nem készülhetett együtt a csapattal. Most már külön edzései vannak és ahogy látom, jelentősen javult az állapota. Azt gondolom, hogy a Malawi elleni nyolcaddöntős meccsen már legalább a kispadra leül majd. Fontos láncszeme a válogatottnak, nagy szükségünk van rá, de biztos vagyok benne, hogy még erősebben tér majd vissza.– A legjobb 16 között Malawi lesz az ellenfeletek január 25-én, kedden. Milyen meccsre számítasz? Meddig tarthat ki a lendületetek?
– Bár Malawi harmadik lett a csoportjában, alapvetően jól szerepelt. Egy fizikálisan erős csapatról beszélünk. Hasonlóan a csoportban tapasztaltakhoz ezúttal is nehéz meccset várok. Az afrikai csapatok többsége imád gyors kontratámadásokat vezetni, így Malawi is. Okos, de óvatos és nagyon koncentrált futballt kell játszanunk, de azt gondolom, a csapatunk képessége adott ahhoz, hogy sikerrel vegyük ezt az akadályt is.A teljes beszélgetés: Fradi.hu