Labdarúgó csapatunk sportigazgatója beszélt az eddigi stábtagok sorsáról.

Hajnal Tamás

Sztanyiszlav Csercseszov már 11 éve dolgozik együtt a stábjával. Egy olyan csapatot épített fel maga köré, amelynek a tagjai vakon számíthatnak egymásra, pontosan átlátják a másik feladatát, és Csercseszovnak éppen erre van szüksége. Roppant profin állnak hozzá a labdarúgáshoz, ami már az első edzéseken is meglátszott. A vezetőség mellett a csapat számára is fontos az állandóság, éppen ezért a szakmai stábban egyetlen minimális átszervezés ment végbe, Bali Péter mostantól az utánpótlás erőnlétéért felelős vezetőként dolgozik tovább a Ferencvárosért. Ezen kívül nem történt változás az eddigi szakmai stábban. A csapat eddigi pályaedzője, Máté Csaba már hosszú évek óta ebben a szerepkörben dolgozik. Nagyon jól ismeri a játékosainkat és a magyar mezőnyt, nagy segítségére lesz Sztanyiszlav Csercseszovnak, ahogyan kapusedzőnk, Balogh Tamás, valamint az erőnléti csapatban Kovács Bence is.

Fradi.hu