Tartalékcsapatunk két perc alatt fordított, majd nyert a tolnaiak ellen.

Férfi labdarúgás, NBIII – Közép csoport, 18. forduló
Ferencvárosi TC II 3-2 (1-0) Paksi FC II
Gól: Lukács (9.), Czékus (81.), Leandro (82.), ill. Volter (47.), Tamás (57.)

Mergl – Juhász, Könczey, Szücs, Vida – Godányi (Czékus, 71.), Leandro, Varga (Lisztes, 46.) – Lukács (Kaján, 79.), Gera, Mazzonetto N. (Takács, 84.)

A Pakssal tavaly kétszer is 0-0-t játszottunk, így kellemes meglepetésként ért mindenkit, hogy a 9. percben a keretben először helyet kapó Lukács megszerezte a vezetést, 1-0. Az első félidőben teljes mértékben a Paks dominált, nekünk több helyzet nem jutott, Merglnek azonban kétszer is nagy bravúrt kellett bemutatnia.

A 47. percben már ő sem tudott mit tenni egy középre passzolt labdánál, 1-1, majd a Paks 10 perccel később a vezetést is megszerezte egy lapos, de erős lövéssel, 1-2. Második góljuk után a tolnaiak némileg ráültek az eredményre, a meccs utolsó harmadára át is vettük annak irányítását, a jég pedig a 81. percben tört meg, amikor Vida kifelé tekeredő szögletét Czékus csúsztatta a hosszúba, 2-2. A középkezdés után szinte azonnal szabadrúgást kaptunk, amit szintén Vida emelt középre, a labdára pedig Leo érkezett, és szerezte meg a végül győzelmet jelentő gólt, 3-2.

Ezzel a maga nemében bravúros győzelmünkkel maradtunk ugyan a 8. helyen, de pontszámban utolértük a Paksot, illetve a 6. helyezett Monor is mindössze 1 ponttal áll előttünk. A téli szünetig már csak kettő, idegenbeli meccsünk van hátra – előbb a kieső helyen lévő Dabas-Gyónhoz utazunk november 28-án, vasárnap, majd rá egy héttel az alsóházban tanyázó Iváncsa fogad minket 13 órától.

Borbély Balázs

Színvonalas mérkőzést játszottunk – kezdte értékelését az FTC II-t felkészítő Borbély Balázs. – Jól kezdtünk, hiszen hamar megszereztük a vezetést, ezt követően viszont nagyon beszorultunk, úgy éreztem, csak idő kérdése, hogy mikor kapunk gólt. A második félidőben ellenfelünk fordított, a cserék viszont sokat hozzátettek a játékunkhoz, Czékus Ádám gólt is fejelt, így megnyertük a meccset.

Fradi.hu