A héten születésnapját ünneplő kapusunk a válogatottról és a MOL FC elleni bajnokiról is szót ejtett.

– A születésnapod az idén éppen a lengyelországi, győzelemmel végződő válogatott mérkőzés másnapjára esett. A hétfő esti siker megadta az alaphangot?
– Ez így egy nagyszerű születésnapi ajándék volt. Örültem, hogy hétfő este én védhettem a válogatott kapuját, az már csak a hab volt a tortán, hogy sikerült győznünk. Varsóban nagyon együtt volt a csapat, szerintem teljesen megérdemelten nyertük meg azt a mérkőzést. Tettünk azért, hogy egy picit a szerencse is a mi oldalunkon álljon és ki tudjuk használni azokat a lehetőségeket, amik adódtak a meccsen. A válogatottat tekintve ezáltal egy szép sikerrel tudtunk búcsúzni ettől az évtől.

– Az idei 15 válogatott mérkőzésből hét alkalommal te védtél – elégedett vagy ezzel a mutatóval?
– Szerintem ez egy szép szám egy olyan kapusnak, aki nem számít elsőszámúnak a válogatott keretében. Bízom benne, hogy a következő évben is hasonlóan sok, vagy akár több lehetőséget fogok kapni.

– Az utóbbi néhány napban már az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban edzettél. Hogy érzed, milyen a hangulat a MOL Fehérvár elleni mérkőzést megelőzően?
– A mostani ismét egy speciális helyzet, hiszen nagyon sok játékos a válogatottaktól tér vissza, a pénteki volt az első nap talán, hogy a teljes keret együtt tudott készülni. Nincs sok időnk erre a rangadóra felkészülni, de azért szépen lassan, ahogy szivárogtak vissza a játékosok, úgy állt össze a csapat. Szerintem nem lesz probléma abból, hogy csak pénteken edzettünk először teljes létszámban.

– Milyen mérkőzésre számítasz a Fehérvár ellen?
– Ez kiemelt mérkőzés a klubnak, a szurkolóknak és a játékosoknak is, egyértelműen ennek szellemében készülünk, tudjuk, hogy nagy a tét. A Fehérvár biztosan megpróbál majd megfricskázni minket azok után, hogy szeptemberben, az új idény eddigi egyetlen egymás elleni mérkőzését idegenben sikerült nyernünk ellene, biztosan szeretne visszavágni. Nyilván ennek a tudatában is csak a győzelem megszerzése a célunk, ennek szellemében is fogunk pályára lépni. Itthon kell tartanunk a három pontot, több hazai botlás nem fér már bele ebben az évben.

forrás: fradi.hu