„Hurvinyeket” kérdezték a VAR-ozás után kiosztott kisvárdai piros lapról.
A VAR-ozás után felmutatott piros lapok száma általánosságban is megnövekedett az NB I-ben, az eddigi 12 forduló alatt már 10-szer állítottak ki valakit videózás után. Felvetődik a kérdés: vajon jó ez a tendencia, és nem nyúlnak-e bele túl sűrűn az ilyen döntésekkel a játékvezetők a meccsek alakulásába?
– A kisvárdai Leoni nyújtott lábbal, nagy intenzitással találta el az FTC játékosának vádliját. Lehet, hogy kicsit hosszabban nézte vissza a játékvezető az esetet, de ez nincs időhöz kötve, a lényeg, hogy jó döntést kell hoznia – szögezte le a Borsnak Szabó Zsolt korábbi nemzetközi játékvezető.
– Való igaz, hogy nemcsak itthon, hanem a nemzetközi futballban is megnőtt a VAR-ozás utáni kiállítások száma, ami abból fakad, hogy még a tizenegyesek helyes megítélésénél is fontosabb a futballisták testi épségének megóvása. Ma már nagyon intenzív, gyors a játék, és játékosok néha túlzott vehemenciával, nagy intenzitással lépnek oda egymásnak, amivel súlyos sérüléseket okozhatnak.
– Mindenkinek meg kell értenie, egy focista a lábával keresi a kenyerét, ezért meg kell torolni, és büntetni kell az olyan belépőket, amelyek magukban hordozzák a sérülés veszélyét – folytatta Szabó.
– Korábban a könyöklésekért is gyakran villantak a piros lapok, ám mára ezeknek a száma visszaesett, mert a játékosok megtanulták, hogy ezt a módszert likvidálni kell a kelléktárból. A FIFA és az UEFA is mindent megtesz az utasításaival, a szabályok módosításával annak érdekében, hogy a játékosok testi épsége ne kerüljön veszélybe egy-egy szabálytalanság miatt.