Labdarúgó csapatuk korábbi kapusát kérdezték a jelenlegi helyzetről.

Szeiler József

Semmiképpen nem váltanék most edzőt, a Kisvárda ellen nagyon fontos meccs vár a csapatra. Az EL-csoportban a negyedik hely nem meglepetés, hogy eddig nem sikerült pontot szerezni, az már inkább. A bajnokságban viszont még semmi nincs veszve, fontosabb, hogy ott jól szerepeljen a csapat. Stöger kinevezésekor éreztem, hogy rövidtávon felszabadultabban játszik majd a csapat, hiszen Rebrovnál katonás fegyelem volt. A baj az, hogy a játékosok mostanra kezdenek visszaélni azzal, hogy az osztrák szakember halkabb szavú, lazább típus. Úgy vélem, hogy az EL-ben visszaütött, hogy a csapat a bajnokikon csak annyit adott ki magából, ami eleinte a győzelemhez elég volt, aztán már annyit sem. A futballisták intelligenciáján múlik, hajlandóak-e változtatni a mentalitásukon, és úgy is képesek százszázalékon teljesíteni, hogy nem áll valaki mögöttük korbáccsal. Ezzel a kerettel a Fradinak simán be kellene húznia a bajnoki címet, ám ha a következő fordulókban sem javul a játék, jönnek az eredmények, akkor a téli szünetben el kell köszönni Stögertől.

Bors