A vezetőedzők mellett játékosaik is értékeltek.

Nem gondolkodom a lemondáson, a következő két meccsen is pontokat akarunk szerezni, így a legjobb csapattal fogunk nekimenni a találkozóknak. Ebben a helyzetben sok hibát vétünk, túl könnyű gólokat adtunk. A második félidő elején azt éreztem pedig, hogy benne van minden a meccsben. Minden találkozón voltak jó dolgaink, szoros eredmények voltak, aztán majdnem mindig könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek. A lehetőségeink megvoltak, a srácok bátran játszottak, sokat dolgoztunk, de könnyelmű hibákat vétettünk. Botka hetek óta sérülésekkel bajlódott, egyszer edzett, ezért kellett Somaliának játszania, egész jól teljesített. Elég sokat játszott az elmúlt időszakban, az ő oldalán játszó támadó nem volt egyszerű ellenfél. Nem szép ez a helyzet az edzőnek, de el kell fogadni a szurkolók reakcióját. Ugyanez vonatkozik a játékosokra is, akiket kifütyültek. A játékosoknak ez a negatív reakció újdonság volt, ez néhányakat talán megfogott. Hétvégén nagyon fontos meccsünk lesz, ott javíthatunk. A fejlődéshez idő kell. Ma megvoltak a helyzeteink a jó eredményhez, a védelemben magabiztosabbnak kell lenni, ott voltak hiányosságaink. Az elvárások érthetően magasak, de el kell fogadni, hogy van némi minőségbeli hiányosság. Ezt sok munkával lehet kompenzálni, de ahhoz idő kell.

Peter Stöger

Sokkal gyorsabb tempó volt ezen a meccsen, próbáltam csinálni a dolgomat, de nem volt sok lehetőségem és védekezni is kellett. 16000 néző előtt sokkal jobb játszani, mint az NBIII-ban, ahol egy kis sérülés után kellett összeszednem magamat.

Szánthó Regő

Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, a három ponttal, nagyon beletettük magunkat a meccsbe, ez kellett az EL-álmaink életben tartásához. A támadójátékunk remek volt. Nagyon agresszív csapatunk van, ezt mutatta a harmadik gól, a kontráink nagyon hatékonyak voltak. Nagyon sokat jelent ez az eredmény, főleg, hogy három gólt szereztünk idegenben, ez magabiztosságot kell adjon a későbbiekben. Minőségi csapat a Fradi, de uralni tudtuk a meccseket ellenük, azt nem akarom megmondani, mi a hiányosságuk, ez nem az én dolgom. A mai meccs más volt, tudtuk, hogy a Fradinak csak a győzelem jó. Tudtuk, hogy nem állnak majd be a skót ellenfeleinkkel ellentétben, ezt akartuk kihasználni.

Ange Postecoglou

Mindig nehéz idegenben játszani, de megoldottuk a feladatot. Megbeszéltük a meccs előtt, hogy a mai győzelem kell ahhoz, hogy sikeresen fejezzük be a csoportkört.

Callum McGregor