Folytatás ma délután az Olimp Riga ellen.

Férfi jégkorong, Kontinentális Kupa, 2. kör, C-csoport, 2. mérkőzés
Ferencváros 1-4 Szokol Kijev
Harmadok: 0-2, 1-0, 0-2
Gól: Nagy G. (Fowlie, Pavuk)

A Szokol nem először „keresztezte” a magyar jégkorongot, ahogy a jászberényi Lehelről írták korábban: „A hűtőgépgyári jégpályát 1977. január 9-én avatták, Kercsó tíz évvel később települt át Gyergyószentmiklósról. Koha hívta, és csak annyit kért tőle, tegyen rendet a bajnokságban ötödik-hatodik helyezett, szedett-vedett társaságnál. Egy esztendőre rá vetődött föl komolyan a csapaterősítés gondolata, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a gyár főkönyvelője, bizonyos Tamás Bernát fölajánlott két és fél millió forintot erre a célra. Koha és Kercsó Kijevbe utazott a szovjet első ligás Szokol együtteséhez, és három nap múlva kiválasztott öt játékost a felajánlott tízből, mire Donyikát, Kulikovot, Puskarjovot, Vaszjunyint és Vlaszovot behívatta irodájába az ukrán klubot patronáló szakszervezet vezetője, és annyit mondott nekik: Elvtársak, maguk most elmennek Jászberénybe bajnokságot nyerni. Ha bármelyikükről rosszat hallok, az előbb hazáig repül, aztán tovább, Szibériába.

Beszámoló: Fradi.hu
Meccslap: IIHF

Arany (Nagy K.)
Kärmeniemi, Boros – Nagy G., Fowlie, Tóth A.
Bán, McFadden – Kóger, Tamminen, Somogyi
Hegyi, Sarcia – Hajós, Pavuk, Tóth G.
Seregély – Farkas, Roczanov, Galántai

Fodor Szabolcs

Nagyon erős és ügyes, KHL-tapasztalattal felvértezett játékosokkal és oroszokkal megtámogatott csapat volt az ellenfelünk, amely remekül érti ezt a játékot. Ha a harmadik harmad elején az a korongunk 2-1-nél bemegy, lehet máshogy alakult volna, de így is büszke vagyok a csapatomra. Az ügyesség most az ukránok javára döntött. Nekünk minden meccs fontos ezen a szinten, jelentős tapasztalatszerzési lehetőség ilyen tempón, ilyen csapatok ellen játszani. Bízunk benne, hogy maradt még esély a továbbjutásra.

NS

Folytatás ma 15 órától a Tüskecsarnokban, ellenfél a lett Olimp Riga lesz, amely a tegnapi második meccsen 5-3-ra (összefoglaló) nyert a Tartu Välk 494 ellen. A jegyek megvásárolhatóak online vagy a helyszínen. A mérkőzést a SportStream közvetíti.

Nem mondhatjuk, hogy a jelenlegi lett élvonalban patinás csapatok alkotnák a mezőnyt. Az idei kiírás hét csapatából ötöt is 2000 után alapítottak, közéjük tartozik harmadik budapesti ellenfelünk, az Olimp/Venta 2002 együttese is. Bár az első lett bajnokságot 1931-ben írták ki, a lett csapatok 1942 és 1991 között a szovjet liga égisze alatt szerepeltek.

A fekete-arany-fehér klubszíneket viselő Olimp/Venta 2002-t 2018-ban alapították még Olimp Riga néven, és egy évvel később csatlakoztak a lett élvonalhoz, ahol rögtön a bajnokság titkos esélyesévé léptek elő annak köszönhetően, hogy számos KHL-rutinnal is bíró lett válogatott játékossal erősítették meg a keretüket. A csapat meg is nyerte az alapszakasz, ám a rájátszásban nem derült ki, mire lettek volna képesek, ugyanis a koronavírus-járvány miatt a bajnokságot félbeszakították. Az elmúlt nyáron a csapat partneri megállapodást kötött egy juniorcsapattal, a Venta 2002-vel, és a fúzió után felvette az Olimp/Venta 2002 nevet.

A 2020-as alapszakasz-győzelemnek köszönhetően a lett együttes már az előző idényben is kvalifikálta magát a Kontinentális Kupába, ám a járvány miatt elmaradt a sorozat tavalyi szezonja. 2021-ben viszont már nem volt megállás, az Olimp/Venta az alapszakasz másodikjaként jutott be a négycsapatos rájátszásba, majd az elődöntőben 4-1-es összesítéssel, a fináléban pedig az alapszakasz-győztes Zemgale elleni 4-0-s összesítéssel begyűjtötték a lett bajnoki címet, fennállásuk során először.

A jelenlegi, 27,23 év átlagéletkorú keretet az orosz kapust, a 21 éves Andrej Boncs-Bruevicset leszámítva csak lett játékosok alkotják. Kiemelendő közülük a már három lett bajnoki címnél járó, Krists Apsitis, vagy a Gap csapatával 2017-ben francia ligát nyert Kristaps Bazevics, de a keret legnagyobb neve talán az idén már 40 éves csapatkapitány, Georgijs Pujacs, aki négy lett bajnokságot nyert, a válogatottal pedig kilenc A csoportos világbajnokságon járt. Szerepelt korábban évekig a KHL-ben, a Dinamo Rigának és a Szibir Novoszibirszknek csapatkapitánya is volt. Játszott többek között Fehéroroszországban, a DEL2-ben és a svéd második vonalban is. De ott van még a 37 éves, négyszeres lett bajnok Edijs Brahmanis, aki szintén szerepelt a KHL-ben, valamint Kazahsztánban, Fehéroroszországban és Németországban is, a háromszoros lett bajnok, négy felnőtt vb-t megjárt Koba Jass, a 39 éves, négyszeres lett bajnok Dmitrijs Kornilovs, a 37 éves, háromszoros lett bajnok, 13 felnőtt vb-t, többek között a legutóbbi tornát is megjárt, ex-KHL-es Mikelis Redlihs, a 40 éves, háromszoros lett bajnok, 10 vb-n szerepelt Aleksejs Sirokovs, vagy az ötszörös lett bajnok Renars Undelis. A felsoroltakon kívül elmondható, hogy kevés olyan játékosa van a keretnek, aki ne lépett volna jégre már hivatalos mérkőzésen minimum a korosztályos, de inkább a felnőtt nemzeti csapatban.

A Sokil Kijevhez hasonlóan az Olimp/Venta 2002 is a második körben csatlakozik a Kontinentális Kupa mezőnyéhez, így Budapesten kezdi meg szereplését a sorozatban.

Fradi.hu