Dini nyilatkozott az osztrák szakvezető mellett a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Dénes ismét remekül teljesített, 100%-ban egyetértek Dénessel abban, hogy a jobb csapat nyert ma. Az első félidő nagyjából rendben volt, de nem tudtuk ezt a szintet tartani. Túl könnyen szerezhette a Celtic a góljait, 90 méterre a kapunktól szabálytalankodni kell vagy meg kell szerezni a labdát. Egy mélységi labdával a kapunk előtt voltak, ez ajándék a hazaiaknak. Három meccsen vagyunk túl, mindegyiken voltak olyan pillanataink, ahol közel voltunk a gólszerzéshez, de el kell fogadjuk, hogy ezeken a nagy meccseken minőségileg nem voltunk meg. Két hét múlva még egy nagy lehetőségünk lesz, hogy megszerezzük az első pontunkat, az első győzelmet. Van esélyünk a pontszerzésre a hátralévő meccseken, de ilyen komoly védelmi hibákkal nem. A Celtic második góljánál mutatott akarás hiányzott nálunk a párharcokban. Azért hoztam be két középpályást, mert két sokat dolgozó játékosra volt szükségem középen – posztra cseréltem.

Peter Stöger

Bekezdett a hazai csapat, fel voltunk arra készülve, hogy ilyen atmoszférában nekünk esnek majd, szerettek volna gyorsan gólt szerezni – ezeket a rohamokat szerencsére megúsztuk. Az első félidőben nagyjából versenyképesek voltunk, néha meg is tudtunk lódulni, lövéseink is voltak. A második félidőt is látva ebben a meccsben csak nagyon nagy szerencsével lehetett volna pontszerzés. A hazai csapat egyértelműen dominált, a második félidőben kevesebb gólszerzési lehetőségünk volt, csak a legvégén, mikor hektikus játék alakult ki, akkor sikerült ez néhány mögékerüléssel. A jobb csapat nyert, ma jobban játszott a Celtic. Tanulni kell a meccsből, két hét múlva a hazai meccsen számunkra minden eldőlhet, sokkal agresszívabbnak kell lenni és akkor remélhetőleg lesznek győzelmi esélyeink.

Dibusz Dénes