És ez az, amit szeretnénk meglépni – a Bajnokok Klubjában sportigazgatónkkal, a Reggeli Startban Tóth Bencével beszélgettek a Betis elleni Európa Liga csoportmeccsről.

Dunai Antal

A Betis igazából a második félidőben jött fel, a Fradinak előtte kellett volna kihasználnia a helyzeteit. Peter Stöger csapata mindent megtett annak érdekében, hogy jobb eredményt érjen el. A következő meccsen, a Celtic ellen lehet javítani, Skóciában benne lehet a döntetlen, ha hatékonyabb lesz a helyzetkihasználás.

Bors

A Real Betis elleni 3-1-es hazai vereséggel végződő Európa Liga-csoportmeccs után a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás volt az M4 Sport Bajnokok Klubja című műsorának vendége, aki kezdésként értékelte a látottakat.

Kettős hangulat van bennünk, hiszen a mutatott játék alapján bizakodóak lehetünk, ezen a szinten is – két olyan csapat ellen, amelyek a nemzetközi topszinthez tartozik – abszolút versenyképesek vagyunk. Ugyanakkor mindkét meccsben több volt, főleg a Betis elleniben, emiatt bosszankodunk is. Minden ilyen lehetőség egy elszalasztott lehetőség, szeretnénk pontokat gyűjteni, és ahhoz meg kell ragadni minden ilyen esélyt, ami megvolt a csütörtöki meccsen is. Hogy ilyen meccseken úgy jöjjünk le a pályáról, hogy minimum egy pontot szereztünk, ahhoz fejlődnünk kell azokon a nüanszokon, amik jelenleg még ellenünk vannak, és akkor bízom benne, hogy eredményesség szempontjából is előre tudunk lépni – mondta az M4 Sporton Hajnal.

Hajnal kiemelte, évről évre nőtt feléjük a tisztelet, ez látszódik a pályán és a pályán kívül is, hiszen olyan emberek számára is érdekes lett a Ferencváros, akikről korábban még nem is gondolkoztak, és ők keresik meg, ők próbálnak meg nyitni a Fradi irányába, ami óriási elismerés.

Visszatérve a meccsre, nagyon örülünk, hogy a szurkolók részéről ilyen a visszajelzés. Ez az egyik célunk, ilyen meccseket, élményeket biztosítani nekik. Bizonyítva azt is, hogy igenis európai szinten odatartozunk az elit mögé. De őszinték is vagyunk magunkkal szemben, bosszankodunk is, ha nem sikerül egy ilyen meccsen pontot szerezni, mert ezért vagyunk a pályán, nemcsak azért, hogy szépen és jól nézzünk ki, hanem hogy eredményesek is legyünk. Ez a következő szint, amit szeretnénk elérni. El kell hinni saját magunkról, hogy képesek vagyunk felvenni a versenyt a Betisszel és a Leverkusennel is. Fejben az a következő lépés, hogy nemcsak 70-80 percig, hanem minden egyes szituációban maximálisan ott kell legyünk, és azok a nüanszok, amik most még ellenünk döntenek, remélhetőleg majd el fognak tűnni.

Hajnal azzal folytatta, hogy nagy változáson mennek keresztül, hiszen volt egy edzőváltás is, ami ha nem is gyökereiben, de megváltoztatta a filozófiát, a játékstílust., ezért nem egyszerű összehasonlítani, hogy miben fejlődött a Fradi tavalyhoz képest.

Látszik, hogy támadásban szabadabb a csapat, több kreativitás van a játékunkban, ugyanakkor javulnunk kell a szervezettségben, a kapott gólok számában van. Folyamatban van az új játékosok beépítése, például Loncarnak és Zachariassennek is kell még idő, hogy az erényeiket minél jobban ki tudjuk használni. Jó úton járunk, ezt mutatták a selejtezők és a csoportmeccsek is. Elégedettek vagyunk, a bajnokságban ugyan volt egy kisiklás a Kisvárda ellen, de utána hoztuk az eredményeket. Saját magunkkal szemben mindig próbáljuk magasabbra tenni a mércét, és ennek megfelelni – zárta nyilatkozatát a sportigazgató.

Kivonat: Csakfoci