Korábbi bajnokunk 86. életévében igazolt át az égi Fradiba.
Gyászol a Fradi Család. Életének 86. évében elhunyt Ordina Ferenc, az FTC labdarúgó csapatának egykori bajnok és VVK-elődöntős játékosa.
Ordina Ferenc ezen a néven született 1936. június 10-én, ám a későbbi szabályok miatt „magyarosítania” kellett a nevét a bajnokságban, így szerepelt már nálunk is Ormaiként. Először a Kőbányai Drasche együttesében kezdte karrierjét, később a Debreceni Honvéd, majd a Budapest Spartacus futballistája lett, itt figyelt fel rá Mészáros József, aki 1962-ben megszerezte őt az FTC-nek.
Az 1962/63-as szezonban hét bajnokin lépett pályára, az akkori együttes erejét jól mutatja, hogy olyan társai voltak, mint Mátrai Sándor, Novák Dezső, Dalnoki Jenő vagy a legendás, Orosz-Albert-Rákosi-Fenyvesi négyes. Nem is csoda, hogy ilyen klasszisokkal az idény végén bajnoki címet ünnepelhettek.
Ebben az idényben az együttessel nemzetközi szinten is sikeresek voltak, és egészen a Vásárvárosok Kupája elődöntőjéig meneteltek.
Ordina Ferenc életének 86. évében hunyt el.
Emlékét örökké megőrizzük!




