Pintér Attila elmondta, bízik benne, hogy bejutunk a Bajnokok Ligájába.

Peter Stöger

A legutóbbi bajnoki mérkőzésen, a Kisvárda ellen megmutatkozott, hogy a magyar bajnokságban egyetlen ellenfelet sem szabad egy vállrántással elintézni. Erős és jó focit játszó csapatok ellen kell bizonyítanunk hétről hétre. A Mezőkövesd megnyerte az első két találkozóját, és ezeken hat gólt szerzett, vagyis ellenfelünk is a támadófocit részesíti előnyben, éppen ezért izgalmas meccset várok. Természetesen hazai pályán semmi más célunk nem lehet, mint győzni. Jelen pillanatban a Mezőkövesd elleni bajnoki a legfontosabb. Szerencsére igen bőséges kerettel rendelkezünk, minőségi játékosok közül tudunk válogatni. Minden poszton komoly küzdelem zajlik a kezdőcsapatba kerülésért. Ez jót tesz a klubnak, hiszen a fiúk egymást űzik és hajtják a jobb teljesítmény érdekében

Pintér Attila

A Ferencváros kiemelkedik a magyar mezőnyből, a költségvetés és a játékosállomány tekintetében is nagy a különbség a bajnoki címvédő és a többi csapat között. Ellenfelünknek gyakorlatilag két azonos tudású sora van, a kispadon is olyan képességű labdarúgók foglalnak helyet, akik bármelyik élvonalbeli csapatban kezdők lehetnének. Igaz, hogy a Kisvárda az első fordulóban legyőzte a fővárosi csapatot, de minden mérkőzés más, ugyanakkor megpróbálunk minél jobban, minél eredményesebben játszani ellenük, meglátjuk, hogy mire lesz elég a teljesítményünk. Igyekszünk kihasználni a Ferencváros hibáit. Természetesen az erősségeinket helyezzük majd fókuszba, szeretnénk erre építeni a játékunkat, meglátjuk, hogy ezt mennyire sikerül majd megvalósítani a 90 perc során. A Ferencváros nagy erőssége a fanatikus szurkolótábor is, akik nagy segítséget jelentenek nekik a meccseken, ugyanakkor bízom benne, hogy a hangulat a játékosaimat is fel fogja dobni. Az biztos, hogy nem feltartott kezekkel lépünk pályára, mindent elkövetünk majd annak érdekében, hogy jó eredményt érjünk el. Szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak a nemzetközi kupaszerepléshez, a jó klub és válogatott eredmények lökést kell, hogy adjanak az egész magyar labdarúgásnak, úgy gondolom, ebben a tekintetben jó irányba haladunk. Bízom benne, hogy a következő akadályt is sikeresen veszik és újra bejutnak a Bajnokok Ligája csoportkörébe

Fradi.hu, Mezőkövesd