Az NBI legértékesebb játékosa lehet.

Információnk szerint rövidesen az FTC játékosa lesz a szerb Zeljko Gavric.

A 20 éves balszélső a szerb futball egyik nagy tehetsége, akinek az értékét a Transfermarkt 4,5 millió euróra teszi – ezzel egycsapásra ő lesz az NB I legértékesebb játékosa –, de úgy tudjuk, a Fradi ennek töredékéért veszi meg a Crvena Zvezdától.

A belgrádi klub meglepetésre a selejtező harmadik körében kiesett a BL-ből, miután a moldovai Sheriff Tiraspol 2-1-es összesítéssel jobbnak bizonyult nála, és azzal, hogy Zvezda nem jutott el a csoportkörig, komoly bevételtől esett el, ezért is kénytelen elsózni az értékesebb játékosait.

Gavric távozása már tavaly nyáron is felmerült, akkor az Atalanta, a Roma és a Fiorentina is érdeklődött iránta, a bergamói klub 4 millió eurót ajánlott, de a Zvezda akkor még nem akart megválni tőle. Az olasz kapcsolatban az is szerepet játszott, hogy a játékos ügynöke a több Serie A-csapatban (Lazio, Roma, Inter) megfordult Aleksandar Kolarov testvére, Nikola.

A kétszeres szerb válogatott Gavric az előző idényben 27 meccsen jutott szóhoz a szerb bajnokságban, és ezeken 8 gólt, valamint 3 gólpasszt jegyzett.

forrás: rangado.hu

Úgy tudjuk, hogy a cikk állításai pontosak és nagy esély van rá, hogy az egyik legtehetségesebb szerb labdarúgónak tartott Gavric a korábban a Zvezda által elutasított 4 millió eurós ajánlat töredékéért érkezhet a Fradihoz.