A női kézilabda válogatott játékosait és szövetségi kapitányát kérdezték.

A hivatalos oldal Bíró Blankát kérdezte:

A repülőúton mivel töltötted az időt?
Az elsőn aludni akartam, de nem jött össze, úgyhogy sorozatot néztem. Fel voltunk rá készülve, hogy a második még hosszabb, illetve, hogy utána már minden zárva lesz, és nem tudhattuk, hogy hol lesz lehetőség enni, inni, úgyhogy még ott, a dubaji reptéren Szanival egymásra néztünk, és eldöntöttük, hogy biztosra kell mennünk. Vettünk egy sült oldalast… A tokiói gépen néhányszor el tudtam aludni, úgyhogy szépen lassan eltelt, csak akkor éreztem holtpontot, amikor felébredtem és még két óra hátravolt.

Milyen körülmények fogadtak titeket az olimpiai faluban?
Kicsit talán lehetne tágasabb a szállás, de összerázódunk, nem lesz vele gond, és ezen kívül rendben van minden. Az éttermi rész olyan, mint egy plázában, ahol több étteremben mindenféle étel megtalálható, a faluban biciklivel és automata busszal lehet közlekedni, talán ez utóbbi a legviccesebb. Egy ember csak azért felel, hogy mikor induljon tovább a busz, egy gombot kell megnyomnia hozzá, egyébként automatikusan gyorsul, kanyarodik vagy fékez, ha valaki előtte lassabban megy.

Mennyire telt már meg a falu, nagy a nyüzsgés?
Nem lehet úgy kimenni az utcára, hogy ne találkozz valakivel, igaz, például az étterem felé mi a főútra megyünk rá, ahol a zászlók is vannak. Sokan oda csatlakoznak be, mennek a kondiba vagy az étterembe, olyankor azért van tömeg, de ha épp el akarsz kerülni másokat, akkor azt is meg tudod oldani. Azt sajnálom, hogy a megnyitót csak tévéből nézhetjük, de így is nagyon jó érzés, hogy mi, magyarok ismerjük egymás ruháit, szettben járunk, és bárhova megyünk, találkozunk magyarokkal, váltunk néhány szót vagy csak köszönünk egymásnak, de megvan az összetartozás érzés.

A város is tiltott övezet?
Csak edzeni mehetünk ki, és akkor is szigorú biztonsági protokoll van. Buszra szállunk, megszámolják, hányan vagyunk, kísérők vannak velünk végig, és amikor jövünk vissza, akkor arcfelismerővel, hőmérővel figyelnek minket, a táskáink is ellenőrző kapun mennek keresztül. Illetve, mindenfelé rendőrök vannak. A várost csak akkor látjuk, amikor az edzésre utazunk, az forgalomtól függően húsz és negyven perc közötti időt jelent.

Hogyan állnak össze a napjaitok?
Felkelünk, reggeli – és azt hozzá is tehetem, hogy az étkezés programnak minősül, mert elsétálunk az étterembe, ott fertőtlenítünk, kesztyűt húzunk, a kétszintes étteremben az óriási kínálatból választunk valamit, megesszük, visszavisszük a tálcát, majd megint séta, szóval egy háromnegyed óra simán elmegy. Délelőtt kondizunk, utána fürdés, és megint kaja. Délután viszonylag korán zár a kávézó, úgyhogy ha kell, akkor kávéért, egy banánért ilyenkor kell elsétálni, majd valamikor edzünk, utána megint fürdés és vacsora. Önállósodnunk kell azért, mert, például a mosást magunknak kell leadni, mindenki kapott három mosó zsákot, azokban vihetjük a szennyest, másnap pedig mehetünk érte. Igaz, ha bármiben szükségünk van segítségre, akkor itt van alattunk a MOB irodája, és mindenben támogatnak minket.

A teljes beszélgetés: Fradi.hu

Galéria: NSO

Háfra Noémi

A második éjjel felébredtem három óra körül, de azóta jobban tudok pihenni, az is igaz, hogy altatóra azért szükség volt. Nagy élményt jelentett, hogy találkoztam Nikola Karabaticcsal az olimpiai faluban, a lányok el is veszítettek a következő órára. Egyből hívtam anyukámat, nem érdekelt, hogy otthon éppen milyen napszak van. Más esetben biztos rögtön kértem volna tőle egy közös fotót. Mivel nagyon lecsökkentették a megnyitón részt vevő sportolók számát, még nem tudom, közülünk ott lehet-e valaki, de ha nem, akkor televízión nézzük az ünnepséget.

Elek Gábor

Egyetlen nehézségünk van, hogy későn és csak napi egyet tudunk teremben edzeni. Mire ideérünk, már kicsit álmosak vagyunk, de ez nyilván nem véletlen, mert a francia meccset is igen szokatlan időpontban játsszuk. Azért sem szeretem a késői kezdéseket, mert olyankor napközben saját magamat is nehezen viselem el. Az sem érdekel, ha beleszaladunk egy pofonba, de most az lesz a lényeg, hogy felvegyük a norvégok által diktált ritmust. Ezt eddig nem volt túl sok lehetőségünk gyakorolni. Szeretnénk az olimpiát stresszmentesen, ám hangsúlyozottan nem felelősség nélkül lejátszani, abban hiszünk, hogy így leszünk a legeredményesebbek. Ha már most görcsölni kezdünk, biztosan nem tudjuk megvalósítani.

Bővebben: NSO

Kovacsics Anikó

Hétfőn végre labdás edzést is tudtunk tartani Tokióban, kedden pedig kondiedzés, labdás tréning is szerepelt a programban, egyszóval jól zajlik a felkészülés a rajtra. A hangulatra sem lehet panasz, a kötelező ellenőrzéseken, maszkviselésen, tesztelésen kívül más „extra” nem jellemzi egyelőre az olimpiát, ehhez viszont már hozzászokhattunk a decemberi Eb-n vagy a márciusi selejtezőn is. Nagyon érdekes találkozni más sportágak atlétáival, hiszen bepillanthatunk egymás életébe, felkészülésébe, és természetesen nagy a forgatag itt a faluban. Az edzéseken és az étkezéseken kívül a maradék időnket elviszi a közlekedés és a pihenés, utóbbi az időeltolódás miatt is nagyon fontos, hiszen a közös munka idejére kipihentnek kell lennünk még az akklimatizáció idején is. Várjuk a rajtot!

MKSZ