Újabb fejezet a Rebrov-sagában.

Hiába nyilatkozta a Zbirna című ukrán lapnak a szakember, hogy szeretné kitölteni a még egy évig érvényes szerződését, a tettei már jó ideje ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak. Kubatov Gábor, a klub elnöke korábban azt mondta, a tréner már februárban közölte, elmegy a nyáron, az Üllői129 internetes oldal pedig úgy tudja, az egyesület birtokában van egy „írásos papír”, amely szerint a szakvezető felmondott.

Lapunk pedig arról értesült, hogy a korábbi Tottenham-focista már budapesti lakásának bérlését is megszüntette hónapokkal ezelőtt.

Még egy évig érvényes a megállapodásom, és ezt tiszteletben tartom. Nem vagyok az a fajta ember, aki nekiugrik az első lehetőségnek, ha jobb ajánlatot kap – idézi az FTC-vel az elmúlt három esztendőben három NB I-es aranyérmet szerző, a gárdával előbb az Európa-liga, majd a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutó Rebrovot az ukrán lap.

Ha valóban így gondolkodik, akkor adódik a kérdés: miért mondta fel hónapokkal ezelőtt, még márciusban budai ingatlanjának bérlését?

Rebrovnak több olyan megnyilvánulása, tette volt az utóbbi időszakban, amelyek azt sugallták, nem tervezi kitölteni a szerződését a Fradinál. Már kevésbé vett részt például a nyári és az azutáni program megtervezésében. Szó volt róla, hogy az ukrán válogatott szövetségi kapitánya lesz, kapott néhány jó ajánlatot, de ezek végül nem realizálódtak – árulta el informátorunk.

forrás: blikk.hu