Szergej Rebrov és Hornyák Zsolt mérkőzés utáni értékelése.

Mindig nehéz a Puskás ellen focizni, főleg azután, hogy korán megszerezték a vezetést, ez már a harmadik-negyedik ilyen alkalom. A játékosaimat dicséret illeti a hozzáállásukért, az egyenlítő gól után is megvoltak a lehetőségeink. Nehéz egy ilyen szervezett csapat ellen játszani. Nem vagyok csalódott, a játékosoknak ez jó tapasztalat. Az egyik legjobb csapat az NBI-ben a gyors támadásokban. Megérdemelten vannak a második helyen. Van még öt meccsünk, nincs okom aggódni a bajnoki cím miatt.

Mindenki keményen dolgozik, nehéz szurkolók nélkül focizni egy éve – én nyomhatom őket, de ez nyilván nem a 100% tőlük. Aissa nagyon gyorsan fejlődik, ennek nagyon örülök, sokat lépett előre az őszhöz képest is. Sok labdát vesztett, ezért nem mondanám, hogy a legjobb volt.

Ez nem volt nyomás, az a nyomás, ha nézők előtt játszunk a Bajnokok Ligájáért. A teltházas meccsek jelentik a nyomást, nem éreztem görcsösnek a csapatot.

Van még egy év a szerződésemből, még én sem tudom, mi történik majd holnap.

Szergej Rebrov

Meg szeretném köszönni a csapatom hozzáállását. Bár gratulálok a Fradi bajnoki címéhez, nem szerettem volna, ha ma ünneplik ezt. Azt játszottunk, amit elterveztük. Hiányérzetem van, mert magunkra engedtük a Fradit, és egy egyéni hiba után egyenlítettek. Igazságos a mérkőzés eredménye. Ha ma teltház van, más lett volna az eredmény. Jó irányba haladunk.

Voltak ajánlataim, de nem akartam félbehagyni a munkámat. Nem a pénz a legfontosabb. Még jobban is tudunk majd focizni és még több fiatalt is akarok bevetni. Az NBI-ből és Európából is bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, bár nem akarok szerénytelen lenni.

Volt két játékos, akit ősszel el akartam zavarni, de végül bizalmat adtam nekik és azóta teljesítenek. Ez hozta össze a csapategységet.

Hornyák Zsolt