Gulyás Gergely beszélt erről a Kormányinfón.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy március végi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Eb magyarországi mérkőzésein azok vehetnek részt, akiket beoltottak a koronavírus elleni vakcinával. De – mint fogalmazott – “mivel az a terv, hogy május végéig mindenki kaphat oltást, aki kéri, remélhetőleg júniusra már magunk mögött hagyjuk ezt az időszakot”.

Friss nyilatkozatában a miniszter nagyjából ezt erősítette meg, ugyanakkor már úgy fogalmazott, hogy valamennyi sportesemény kapcsán lesz feltétele a belépésnek, annyi “enyhítés” lehet, hogy nem csak oltottak, de a védettségi igazolvánnyal rendelkezők is ott lehetnek majd a mérkőzéseken, versenyeken.

Védettségi igazolványhoz akkor juthat valaki, ha megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is. “Minden sportrendezvényre, így a foci EB-re is csak azokat engedik be, akiknek van védettségi igazolványuk” – jelentette be Gulyás a csütörtöki kormányinfón, azt azonban még nem tudta megmondani, hogy mikortól lehet majd meccsekre járni Magyarországon.

Csakfoci