Dénest kérdezték a mai válogatott meccsről.

Dibusz Dénes

Négy éve sok hiányzóval állt ki a csapat, akkor én sem játszottam és a televízióban néztem a mérkőzését. Nagyon meglepett és rosszulesett a vereség, hiszen akkor is a csapat tagjának érzem magam, amikor nem vagyok a keretben. Most az a dolgunk, hogy ugyanabba a folyóba ne lépjünk bele. Nagyon komolyan kell vennünk a mérkőzést. Az andorrai válogatott stabilan védekezik és a hazai pálya, valamint a műfű is mellettük áll, de egyiket sem kifogásként említem. Műfüvön teljesen más a labda sebessége, máshogy pattan, a rúgásoknál is máshol kell eltalálni. Igyekszünk az edzésen megismerni és alkalmazkodni a körülményekhez.

MLSZ