Roli mellett Dibusz Dénes értékelt az örökrangadó után, kapusunk azt is elmondta, mire számított korábbi csapattársa büntetőjénél.

Varga Roland

Az első félidőben katasztrófa volt, amit csináltunk, kettőt nem passzoltunk egymáshoz, tudtuk, ha így folytatjuk, akkor bele fogunk szaladni… Megbeszéltük félidőben, hogy ezt azonnal ki kell javítanunk, és utána jókor tudtunk gólt szerezni és még egyet, majd voltak még lehetőségeink, nem lehetünk csalódottak. Elég fura érzés volt a Fradi ellen játszani, nem olyan rég még ott voltam, velük töltöttem a mindennapjaimat. Örülök annak – én most már kimondom – hogy nagy valószínűséggel bajnok lesz, vagy inkább már bajnok a csapat, ehhez gratulálok! Mi pedig megpróbálunk odaérni a dobogóra. Azt nem az én dolgom megítélni, hogy milyen formában vagyok, hétről hétre teszem a dolgom a legjobb tudásom szerint, aztán majd alakul.

M4 Sport