Nyolc fradista is ott van a nemzeti csapat keretében.

A magyar válogatott felkészülésén részt vesz csapatunkból: Vogel Soma, Jansik Szilárd, Mezei Tamás, Német Toni, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Vigvári Vendel és Zalánki Gergő – a teljes névsor: MVLSZ

Märcz Tamás

Reggel a Városmajorban indítottuk a napot, mindenki PCR-tesztelésen vett részt, játékosok, stábtagok egyaránt – az eredmények este óta folyamatosan érkeznek. Délelőtt gimnasztikával majd vizes edzéssel – hosszabb úszással – meg is kezdtük a közös munkát. A vizes edzések a Komjádi uszodában folynak, egyébként beköltöztünk egy budapesti szállodába. Délután volt egy megbeszélés, átbeszéltük az elkövetkező időszakkal kapcsolatos várakozásokat, feladatokat. Az esti vizes edzés előtt Zala György vezényelt hosszabb gimnasztikai gyakorlást, majd közel két órán át voltak vízben a játékosok. Minden edzésen szerepelnek már taktikai jellegű feladatok is, hiszen elég gyorsan kell haladnunk, hogy csapattá formálódjunk a jövő hét második felére.

A magyar válogatott programja: VLV