A Barcelona edzője mellett Braithwaite és Lenglet értékelt a mai BL-meccs után.

Clément Lenglet

Az első félidőt gólokkal és helyzetekkel hoztuk le, de a második félidőben is voltak lehetőségeink. Nem változott semmi nagyon, ugyanúgy követjük ugyanazokat az ötleteket, mint korábban. Csak annyi történt, hogy most jönnek az eredmények és nem engedünk gólokat az ellenfélnek. Ez hozza meg az önbizalmat és rántja össze a csapatot.

Martin Braithwaite

Örülök, leginkább annak, hogy nyert a csapat. Jó, hogy gyűjtjük a győzelmeket az elmúlt meccseken. Néha jönnek a gólok, néha nem akar bemenni a labda. Az utolsó négy meccsen játszottam, ami nagyon fontos számomra. Dembele mondta, hogy nagyon szeretné elvégezni a büntetőt, így örömmel átadtam neki a lehetőséget.

Ronald Koeman

Jól játszottunk, gólokat lőttünk, örülök annak, amit az első félidőben láttam. A legfontosabb az volt a csoportban, hogy jussunk tovább, de ha meg tudjuk tenni, hogy hatból hatot nyerünk, akkor azt a klub történelemkönyvében is jegyezni fogják, ez csak egyszer sikerült korábban. A különbség a korábbiakhoz képest, hogy jobban kihasználjuk a helyzeteinket, ez egy jelentős fejlődés a szezon elejéhez képest. A játékosok éhesek a sikerre, ezt végig mutatniuk is kell. Remek lehetőségeink vannak a támadószekcióban, ezt láthatja is mindenki, hogy nagyon jó a keret, ha mindenki egészséges. Ezért is engedhettük meg magunknak, hogy pár játékosnak pihenőt adjunk.