A Juventus mestere saját csapata értékelése mellett nem fukarkodott a dicséretekkel a Fradi illetően.

„Az volt a szándékunk, hogy más hozzáállással kezdjük a találkozót, de tudtuk, hogy olyan pillanatokban is adódhatnak nehéz helyzetek, melyek első látásra egyszerűnek tűnhetnek. Túlságosan felszínesen játszottunk a mérkőzés elején, és üldöznünk kellett az eredményt” – jelentette ki az olasz tréner a Sky Sport Italiának.

„A letámadás, melyet legelőször gyakoroltunk, nem volt eléggé meggyőző, de némi intenzitásvesztés néhány sorozatban lejátszott összecsapást követően teljesen normálisnak mondható. Az a fontos, hogy a csapatrészek közötti tér ne nyúljon meg végzetes módon, s ne juttassuk kontralehetőségekhez az ellenfelet. Az első félidőben azonban néhányszor pontosan ez történt, de végül sikerült rendezni a sorainkat. Többet vártam a játékosaimtól, de a Ferencváros jól játszott. Meg kellett volna kísérelnünk a labda gyors átforgatását a másik oldalra, hogy feltörhessük őket. Túlságosan lassúak voltunk, ez pedig megkönnyítette a védekezést számukra. A Ferencváros magasan védekezik, és felkínálja a lehetőséget a letámadásra, de ha ez nem a megfelelő pillanatban megy végbe, akkor az ő esélyeik növekednek meg az ellentámadásra. Amikor helyesen mértük föl ezt, szinte mindig veszélyes akciókat vezettünk.”

A Bianconeri védelmével mindazonáltal súlyos problémák voltak a találkozó során, de Matthijs de Ligt, aki még csak nemrég tért vissza vállműtét utáni lábadozásából, kellően stabilan pótolta Giorgio Chiellinit, Leonardo Bonuccit, továbbá Merih Demiralt.

„Tisztában vagyunk vele, hogy Matthijs már húsz esztendősen csapatkapitány volt az Ajaxnál, ezért nagyon vártuk már a visszatérését, hiszen rendkívül sokat adhat nekünk a mind védekezésben, mind pedig a csapatjáték során a hátulról indított labdákkal.”

Arthur, akinek a csapat karmesterének szerepét kellene betöltenie, meglehetősen rosszul futballozott, Fabio Capello szerint pedig túlságosan körülményes és lassú volt, valamint egyetlen hosszú passzra sem vállalkozott.

„Arthur ma kissé makacs volt. Mindig megpróbált közvetlen utat találni a passzoláshoz, akkor pedig a széleket kellett volna megjátszania, hogy széthúzza a Ferencváros védelmét. Többet frissességet kellett volna hoznia a játékba, hogy ebből helyzeteket teremthessünk. Ehelyett, amikor a játékszer lassan mozgott, az ellenfél számára lehetővé vált a pozíciójukba való visszatérés.”

Capello azt is felvetette a meccs utáni műsorban, hogy Arthur rendelkezik-e egyáltalán a pályán szükséges látással, továbbá a védelmek megbontására, melyre Pirlo egyértelmű válasszal tudott szolgálni. Az egykori olasz szakember Paulo Dybalát is heves kritikával illette, az Öreg Hölgy vezetőedzője pedig ennek kapcsán is megszólalt.

„Arthurnak jelenleg nem sok képessége van ezeknek megtételére, de folyamatosan tanul. Dybalának nem ment olyan jól a játék, mint amennyire vártam, azonban sérülésekkel bajlódott, majd hetekig antibiotikumot kellett szednie, emiatt természetes, hogy időre van szüksége ahhoz, hogy formába lendüljön. Az edzésen át kell lépnie a korlátait, hogy ismét az a futballista lehessen, akit ismerünk” – zárta szavait az egykori középpályás.

forrás: Pannonzebra

A szakember a meccs utáni sajtótájékoztatón is dicsérte együttesünket:

„Ahogy korábban is mondtam, most is az a véleményem, a Ferencváros egy nagyon jó csapat, amely kiválóan mozog a pályán és dinamikus játékosai vannak.
Tudtuk, hogy nehéz lesz ellenük és igazunk is lett ezzel kapcsolatban. Ma este nem minden úgy működött, ahogy azt vártuk, és ha valaki már az elején nehézzé teszi magának a mérkőzést, utána még nehezebb lesz.
Végül jól reagáltunk és a lefújásra meg tudtuk nyerni a meccset, és ami ezzel kapcsolatban a legfontosabb, hogy hivatalosan is továbbjutottunk a Bajnokok Ligája csoportköréből az egyenes kieséses szakaszba.

forrás: origo.hu