Csapatunk egykori játékosától a fradisták nevében Bánki József búcsúzott.

November 24-én, kedden délután a Szent Gellért Plébániában végső nyugalomra helyezték az FTC egykori klasszis labdarúgóját, Branikovits Lászlót.

Branikovits László kereken 200 bajnoki mérkőzést játszott a Fradiban, a mieinkkel háromszor nyert magyar bajnokságot, de ünnepelhetett három Magyar Kupa-győzelmet is. Összesen 326 mérkőzésen 146 gólt szerzett.

A sikerek a nemzetközi porondon sem kerülték el. Az 1967/68-as VVK-döntős, az 1971/72-es UEFA kupa-elődöntős és az 1974/75-ös KEK-döntős csapatnak is a tagja volt. A válogatottban hatszor szerepelt, legnagyobb sikere az 1972-ben megnyert olimpiai ezüstérem.

Az FTC örökös bajnoka címmel is kitüntetett Branikovits László életének 71. évében, 2020. október 15-én hunyt el.

Emlékét öröké megőrizzük!

forrás: fradi.hu

A szertartáson csapatunk egykori játékosa, a Zöld és fehér magazin főszerkesztője, Bánki József búcsúzott korábbi játékosunktól az alábbi beszéddel:

Tisztelt gyászoló gyülekezet!

Branikovits László – nekünk csak Brani – több volt, mint egykori Fradi-futballista.

Egyéniség. Jelenség.

A futása, a stílusa, a labdakezelése, a rúgótechnikája, a góljai mind a Fradi futballtörténelem és az örökkévalóság részei. Idehaza kevés labdarúgót hasonlítottak a Császárhoz, őt igen és nem véletlenül nevezték el kis Flórinak. S nem véletlenül örökölte meg a zseniális Varga Zoli nyolcas mezét, a gyerekkori barát, Bálint Laci meg Mátrai Sándor hármas dresszét, pedig Báróval együtt már csomagoltak Szeged felé tartva, ám hamarosan mindketten bemutatkozhattak Lakat Karcsi bácsi feledhetetlen Ferencvárosában.

Brani már fiatalon – még Varga Zoli társaként – fontos gólokat szerzett, a Helmuth Haller által vezérelt Bologna ellen nulla kettő után például a duplájával egyenlítettünk, s ugyancsak 1968-ban az Anfielden, a Liverpool ellen az ő góljával nyertünk a VVK sorozatban. Szerették a drukkerek és a játékostársak is, csendes, mosolygós modorával sok barátot szerzett, jóllehet, a lelkében kemény viharok dúltak. Ezt azonban kevesen látták rajta, még kevesebben tudták, mert csak a legközelebbi barátaival, szeretteivel osztotta meg azokat. Éppenséggel az édesanyja hiányát, aki 1956-ban, a forradalom idején hagyta el az országot, majd húgával együtt apai nagymamája nevelte fel őket. Brani évtizedekig kereste édesanyját, aki végül idehaza hunyt el, a fia mégsem tudott találkozni vele sohasem. Szerette a családját, László fia 1976-ban, Zsuzsanna lánya 1980-ban született, kisebbik unokája, Vivien ötéves, a nagyobb, Kitti idén töltötte be huszadik életévét. Miként sok embert, úgy Branit sem kerülték el az élet viharai, ám békében élt önmagával, akárcsak az utóbbi két és fél évtizedben gyerekkori szerelmével, Annával, aki támasza és hű társa volt az utolsó pillanatig, amikor szintén meccset nézett, majd hirtelen lefújták az ő utolsó mérkőzését is. Nem szenvedett, ahogyan a pályán sem tette, ahol ösztönből és örömből játszott mindig.

Elvégre a futball és a Fradi volt az ő igazi világa, zöld-fehér mezben 200 meccsen 74 gólt jegyzett, háromszoros bajnok és háromszoros kupagyőztes a Ferencvárossal, a klub örökös bajnoka, ezek után érthetően keservesen élte meg a méltatlan búcsút az Üllői útról. Nem ezt érdemelte. Harag mégsem maradt benne. Persze, az FTC után már a foci sem volt olyan számára, mint az előtt, szeretett klubjától azonban lelkileg sohasem szakadt el. Az új stadionba is meghívást kapott a mérkőzésekre, s ha tehette, örömmel szorított az utódoknak. Mi több, lakása közelében, a Hengermalom útnál felszállt az 1-es villamosra, a Vajda Péter utcai megállónál leszállt, majd kényelmesen besétált a Ligetbe a Baráti Kör összejöveteleire, oda, ahová gyerekként járt Száger Misi bácsi és Agárdi Feri bácsi edzéseire, miután kiszúrták őt a Postás SE mezében labdázni.

Brani klasszikus volt, méltó örököse Kocsis Sanyi és Varga Zoli 8-as mezének, testileg és lelkileg is áthatotta a fradizmus, érthető, hogy halálában is a Fradihoz kötötte néhány kívánsága.

A Ferencvárosi Torna Club, az egykori játékostársak, a barátok, a szurkolók, a tisztelők, az ismerősök nevében fájdalommal, egyben szeretettel a szívünkben búcsúzunk Branikovits Lászlótól, többszörös bajnokunktól, hatszoros válogatottunktól, akinek hűsége és klubszeretete irányt mutat és erőt ad mindannyiónknak. Odafönn, az égi Fradiban az asztalfőn kedvenc edzője, Lakat Károly, jobbján pedig Albert Flórián várja a mosolygós jobbösszekötőt, s nem kizárt, hogy Varga Zoli is kacsint rá egyet az asztal másik végéből.

Isten vigyázzon reá, Isten vigyázzon a Ferencvárosra, nyugodj békében Brani!