A Fradi bokszolóinak vezetőjét balettozni is láthatod.

Érdeklődve járta végig velünk a fotózás kedvéért a Városliget sportparkját, és próbált ki különféle elemeket, igaz, mindegyiknél elmesélt egy-egy történetet, amelyből kiderült, inkább lelkes, mint ügyes.
Ez így van. A teqballasztalnál meggyőződhettek arról, mennyire vagyok jó lábbal… Nem szeretnek velem focizni, ami érthető, hiszen sem a csapatjátékban nem vagyok jó, s noha imádok futballozni, játszani sem igen tudok. Kriszta, a lányaim édesanyja szokta mondani, nem szereti, ha futballozni megyek, mert a végén mindig a kórházban kötök ki.

Felidézne egy esetet?
A Csörsz utcai pályán játszottam a celebsportolók pszichológusok elleni meccsén. Volt akkoriban egy szuper aranyszínű cipőm, amiből kivettem a fűzőt, mert úgy jobban nézett ki. Kaptam egy előreívelt labdát, elindultam rá, fújtattam, mint a gőzmozdony, de amikor láttam, hogy nem érem el, megpróbáltam megállni és visszafordulni, a cipőm letapadt, a bokám pedig kicsavarodott. Szerencsére a pályához közel volt a kórház.

És hogy esett le a mászófalról?
Az pedig egy játszóházban történt. A lányaim nagyon ügyesen másztak, és a kisebbik kérlelésére én is felkötöttem a hámot, és elindultam fölfelé. A végén, gondoltam, produkálok egy látványos leérkezést több méterről, ami olyan jól sikerült, hogy az akkori százöt kilómmal hatalmasat csattantam. Nagyon fájt, majdnem sírtam.

Ezek szerint nem áll messze a valóságtól a nagyobbik lánya megállapítása, amelyet a párja idézett az egyik újságban, mialatt ön az év elején az Exatlonban küzdött.
Mit is mondott?

Hogy az apukája találhatta fel a bénázás fogalmát.
Ilyen szemtelen volt?! Egyébiránt egyetértek vele. A vizes feladatok nagy kihívást adtak nekem, nem tanultam meg gyerekként úszni, nem is igen fogok már.

Hentes, mészáros és majdnem fogorvos

Egyik reggel úgy ébredtem, hogy szeretnék diplomát szerezni, és felvételiztem a Semmelweis Egyetem fogorvostudományi karára. Ehhez 35 évesen újra kellett érettségiznem kémiából és emelt szinten biológiából, ami kilencvenszázalékos lett, és felvettek. Életem hatalmas poénja volt az az egy év, amit orvostanhallgatóként, napi tíz óra tanulással töltöttem. A bővülő családtól és az üzlettől a folytatásban már nem vehettem el ennyi időt, de nem bántam meg, meg elértem a célomat: bizonyítottam, meg tudok újulni, és egy idegen területen is eredményes tudok lenni, ami magabiztosságot adott a civil élethez. Az elmúlt évtizedben volt behajtócégem, üzleteltem reklámajándékokkal. Most is többféle érdekeltségünk van, foglalkozunk építőiparral és munkaerőkölcsönzéssel is – olyan világot élünk, amelyben sok mindenhez érteni kell, hogy fenn tudjon maradni az ember. Én pedig igyekszem.

És hogy sikerült összeszednie egy agyrázkódást, amely miatt végül nem is folytathatta az extrémsport-realityt?
Egy különlegesen nehéz feladatot kellett aznap teljesíteni, és amikor a pályát ismertették, nem figyeltem oda, mert épp valami odaillő, nagyon jó poént mondtam a többieknek. Majd amikor futnom kellett, telibe fejeltem egy vaselemet. Elismerem, vannak gyengeségeim, ilyen például, hogy nem figyelek oda arra, amit nem tartok fontosnak, ám utóbb kiderül, nem ártott volna. Mi tagadás, béna vagyok mindenben – de nagyon igyekszem.

Még jó, hogy az ökölvívásban annak idején ügyesnek bizonyult. Hogyan talált rá a sportágára Rakamazon, ahol – sosem csinált titkot belőle – igen szerény körülmények között nőtt fel?
A nyolcvanas években egyszer leültem a tévé elé, épp Turu István és Csikós Ábel magyar bajnoki döntőjét közvetítették. A küzdelem hevében mindketten kiestek a ringkötél fölött – ez a pillanat úgy él bennem, mintha tegnap történt volna. Annyira megtetszett, ahogy a két bokszoló átadta magát a küzdelemnek, hogy azt mondtam édesapámnak, én is bokszoló akarok lenni.

Egy ilyen elhatározás után manapság a szülő kézen fogja a gyermekét, és elbattyog vele egy jól felszerelt edzőterembe.
Manapság. Noha a nyíregyházi egyesület igazolt le, megoldhatatlan feladatot jelentett a harminc kilométerre lévő megyeszékhelyre edzésekre járni. De megoldottuk otthon. Édesapám autodidakta módon képezte magát, egy melléképületet kezdetleges edzőteremmé alakítottunk át, varrtunk zsákot, elkövettünk mindent, hogy a bokszhoz szükséges körülményeket teremtsünk, vagy valami hasonlót. Amikor 1992-ben ifi magyar bajnok lettem, a nővérem szobájában, egy másfélszer kétméteres hagyományos szőnyegen iskoláztunk, árnyékoltunk. És sokat futottam például hóval borított szántóföldön. Vadregényes körülmények között edzettünk, ami a mai gyerekeknek elképzelhetetlen lenne, de nekem nagyon jó alapot adott a később megvívott küzdelmekhez. Amikor arról gondolkodtam, honnan jöttem és hová lehet eljutni, vagy a sportban, a magánéletben nehéz helyzeteim adódtak, volt honnan erőt meríteni. Noha nehéz időszak volt, bennem csak jó érzések, jó emlékek vannak azokból az időkből, és hiszem, hogy az életemnek az a szakasza nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyan emberré legyek, amilyen vagyok.

Mekkorát mert álmodni az ifjúsági bajnok Kótai Misi?
Ó, nagyot, aminek nyoma is van! Geszti Péter Ász című ifjúsági tehetségkutató műsorában 1993-ban, tizenhét évesen én, Kótai Misi a rakamazi Nefelejcs utcából azt mondtam: profi világbajnok leszek.

Ereklyék

Vannak tárgyak, amelyeket egy ideig megőrzők, de amióta a lányaim megszülettek, csak az ő dolgaikat gyűjtöm, azok a legfontosabbak nekem. Nem is tudom, hová kerültek a sajátjaim, egyszerűen kikoptak mellőlem az évek során.

Házimunka

Óriási vagyok benne! Csak vicceltem – a konyhát sem találom meg a házban! Semmiféle házimunkát nem végzek, és ez korábban sem volt másként. Az életemnek abban a szakaszában, amikor egyedül éltem, a nővérem segített a háztartás vezetésében.

Költözés

Utálom. Azután, hogy 1995-ben Pestre jöttünk, nagyon sokat költöztem. Mentem albérletről albérletre, laktam rossz és még rosszabb helyeken, később meg sokkal jobb körülmények között. A költözködésben az a legrosszabb, hogy közben mindenemet elhagyom, az új helyen nem találom meg a cuccaimat.

Lánykérés

Kétszer kértem már meg Kriszta kezét. Először 2008-ban, ami nem volt éppen felhőtlen időszak: akkor mentem tönkre anyagilag. Másodszor nagyobb társaságban, teátrális körülmények között kértem, hogy legyen a feleségem, akkor sem mondott még igent. Tizenhét együtt töltött év után most végre elhatározta, hogy hozzám jön.

Lóerő

Imádom az erős és jó autókat! Sok szuperjárgányom volt, a 7-es BMW-met például nagyon szerettem. Életem leggyorsabb kocsija egy Subaru WRX STI volt, amelyet 280 lóerőről 320-ra “húztunk fel”. A mostani autóm 450 lóerős.

Véghez vitte a tervét.
Nyertem vébécímet Angliában, majd 2004-ben a Kisstadionban tízezer ember előtt bokszolva védtem meg az övet, Németországban voltam egyszerre két szervezet világbajnoka. Kétezerötben a független világranglista első tízébe rangsorolt Sebastián Lujan elleni döntetlen után én maradtam a világbajnok. Úgy gondolom, Magyarországról, egy lengyel klub profijaként elértem, amit elérhettem.

A győztes címmeccsei mellett mire a legbüszkébb a pályafutásából?
Több mérkőzést is bokszoltam Las Vegasban, a Mandalay Bay Hotelben, és Vegasban többször is voltam Floyd Mayweather sparring partnere, akivel kesztyűzni hatalmas élmény volt. Ugyancsak büszke vagyok arra, hogy 2000-ben az Európa-bajnokságon legyőztem a váltósúly kétszeres olimpiai bajnokát, az orosz Oleg Szaitovot, ami hatalmas tett volt.

Az említett tamperei Eb-n bronzérmes lett, emellett egy vb-ötödik helye van karrierje amatőr korszakából. Van hiányérzete?
Jó lett volna bajnoknak lenni, az Eb-n döntőt bokszolni, az 1997-es vébén Budapesten – ahol nagyon jó formában voltam – nem ötödikként, hanem dobogós helyen végezni, és persze olimpiai érmet nyerni, mégsincs hiányérzetem. A sydneyi olimpia előtt úgy határoztam, elmegyek profinak, és nem döntöttem rosszul.

Karrierje csúcsán, a kétezres évek első felében igen népszerű volt itthon az ökölvívás, valódi sztárként kezelték. Volt, hogy megszédítette a siker?
Előfordult. Akkoriban úgy tekintettem magamra, hogy a WBC világbajnokaként ismer az egész ország, igazi király vagyok – és kicsit így is viselkedtem. Kétezerháromban találkoztam először Floyd Mayweatherrel Amerikában, aki a profi mérkőzéseket szervező cég bázisára, a Top Rankbe megérkezve mindenkit üdvözölt és megkérdezett, hogy van, én meg csak álltam és néztem. Hát még amikor hozzám jött oda, és azt mondta, örül, hogy megismerhet, együtt fogunk kesztyűzni, elmegy bemelegíteni és nemsokára jön. Noha tíz-tizenöt ember ugrálta körül, nagyon emberi volt. Ez megmaradt bennem, kicsit rákoppintottak az orromra. Ekkor arra gondoltam, ki kellett jönnöm Las Vegasba, hogy alázatot tanuljak. Egyébként ezt a történetet el szoktam mesélni a nálunk, a Fradiban sportoló gyerekeknek is.

Humor és nyomor

Gyerekkoromban nagyon szerettem olvasni, tizenhat éves koromra kiolvastam az összes könyvet a rakamazi könyvtárban. Számomra is meglepő, hogy mostanság milyen kevés könyvet veszek a kezembe. A gyerekeimmel közös programként azért olvasunk: a humora miatt nagyon tetszik a Kullancs, a kalózkapitány című könyv, amelyet egy éve olvasunk együtt a lányokkal, de még nem értünk a végére. Ha az olvasmányélményeim közül egy meghatározó könyvet kellene kiemelni, Victor Hugo A nyomorultak című regényét mondanám, gyönyörű klasszikus regény. A musicales feldolgozása is nagyon tetszett.

Mesék után snooker

Nincs otthon televíziónk, ami persze nem jelenti azt hogy ne ülnénk le egyéb képernyők elé. Szeretjük a sorozatokat, amelyekből most persze egynek a címe sem jut az eszembe. De leginkább a mesefilmekben vagyok otthon, bármikor idézek belőlük. Egy-egy sportközvetítés előtt ott tudok ragadni. Mostanában a különböző sportcsatornákon bőven van választék küzdősportos műsorokból, és az ökölvívó mérkőzésekbe is bele-belenézek. Nem vagyok nagy focidrukker, de a legfontosabb meccseket megnézem, a magyar válogatott szereplését figyelemmel követem, és – már csak a klubhűség miatt is – a Ferencváros mérkőzéseit is nézem. Ugyanakkor nagy snooker rajongó vagyok, nem tudok játszani, de szeretek, és biliárdot is szívesen játszom es nézek.

Sok balett, kevesebb súly

Úgy szeretném, ha öt év múlva minden ugyanolyan lenne az életemben, mint most, és ugyanilyen szeretetben élnék a családommal! Nekünk a lányaink határozzák meg az életünket, nincs annál nagyobb vágyam, mint hogy sikerüljön nekik megvalósítaniuk az álmaikat. 2025-ben szeretnék havonta legalább három balettelőadásra elmenni, amelyeken a lányaim táncolnak. Ami engem illet: egyfelől jó lenne tíz kilóval könnyebbnek lenni – a gyermekeim édesanyja olyan jól néz ki, hogy muszáj mellette formában tartanom magam! – és egy hatalmas szakmai cél is hajt: szeretném, hogy a Fradi ökölvívó szakosztályának saját nevelésű magyar bajnoka legyen.

Átmegy az üzenet?
Nem mondom, hogy mindig értik, mit akarok mondani, de hiszem, ha sokszor mondjuk és magunk is példamutatóan és hitelesen viselkedünk, előbb-utóbb átmegy. Láthatták az edzőteremben, nálunk hangos köszönéssel fogadják a vendégeket, és vasalt egyenpólóban érkeznek a gyerekek a tréningekre. Az udvariasság és a fegyelmezettség nagyon fontos az ökölvívásban, mi ehhez ragaszkodunk is, és bízom benne, hogy a fiatalok ezt az edzőtermen kívül a magánéletbe is magukkal viszik.

Mióta dolgozik a Fradiban?
Négy éve vágtam bele egy nagy tervbe: saját ökölvívók kinevelésébe a Ferencvárosnál. Szakosztályvezetőként az én feladatom a projekt menedzselése, a támogatók felkutatása, ami egyelőre elég sikeres. A szakmai munkában kiváló segítőtársaim vannak, mindenekelőtt Bedák Pál, aki edzőként dolgozik velünk. Be kell vallanom, nehezen indult, mert úgy gondoltuk, ma is működnek ugyanazok az edzésmódszerek, amelyeket annak idején Szántó Öcsi bácsitól és a saját edzőinktől tanultunk, de be kellett látnunk: ez már nem működik. A gyerekek megváltoztak, nekünk is változtatnunk kellett.

Miben újítottak?
Speciális feladatokat végző szakemberekkel bővítettük a stábot. A pedagógus diplomával rendelkező Krizsa Tímea heti kétszer tart koordinációs és fejlesztő tornát, ami lehetővé teszi, hogy egészen kicsi kortól járjanak hozzánk a gyerekek, akik ezeken a foglalkozásokon megtanulnak újra játszani, és úgy végeznek el fizikai tréningeket, hogy nem érzik nehéznek a feladatokat, miközben fejlődik a koncentrációs képességük és ügyesebbekké válnak. Bodó Sándor nevelőedzővel pedig az ökölvívás alapjait sajátítják el a kicsik, kettejük munkájára építve kezdődik el a szűkebben vett szakmai munka Bedák “Pimpa” vezetésével.

Miközben a gyerekek edzettek, láttuk, ön sem jött még ki a formából.
Minden délután ott vagyok a Fradi edzőtermében, és Pimpa iskolázik velem, ha úgy van, kesztyűzni is szoktunk.

Az már annál meglepőbb volt, hogy a sporttáskájából egyszer csak előhúzott egy férfi balettcipőt. Hogyan került oda?
Két évvel ezelőtt meghívást kaptam a Magyar Nemzeti Balett-től, hogy vegyek részt egy óráján. A foglalkozásra vettem egy klasszikus férfi balettcipőt, amelyet azóta nem vettem ki a táskámból. Egyébiránt nagy szaktudást igényel már csak felvenni is, nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a legnagyobb méret, amelyet kapni lehetett, messze kisebb, mint a lábam.

Említette, szeretné a lányait évek múltán balett-táncosként színpádon látni. Ezek szerint Rozi és Liza érkeztével ugyancsak izgalmas szakaszába lépett az élete. Hogy áll a komolyzenével?
Imádom! Az első komolyzenei koncert, amelyet – még Rakamazon – végighallgattam, a Három tenor koncertje volt. Óriási Luciano Pavarotti-rajongó vagyok, Jósé Carrerasszal még közös fotót is őrzök. A családommal hatalmas csoda részesévé váltam, a gyermekeim anyukája az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon bronzérmes volt jégtáncban, az ő mindennapjaihoz hozzátartozott a tánc, a zene. Miután tőlem sem állt távol, hamar megtaláltuk a közös pontot, sokat jártunk el együtt táncolni, aztán Rozi négyévesen azt mondta: ő is táncolni akar. Most, tizenkét évesen a Táncművészeti Egyetem harmadéves hallgatója, és reményeink szerint jövőre a húga is követi. Szóval, egy ideje minden premieren ott vagyunk az Operában.

Mi a kedvence operája, balettje?
A Bohéméletet minden évben többször is szívesen megnézem, és kivételes darab Prokofjev Rómeó és Júliája is – imádom! Aleszja Popovát többször is láttam Júliaként, fantasztikusan táncolta, Petra Conti pedig – akit Veronában láttam színpadon – egy csoda.

Amilyen lelkesedéssel beszél zenéről, táncról, nem lenne meglepő, ha legközelebb a TV2 egy másik műsorában, a Mindenki táncolban látnánk viszont a képernyőn.
Nemigen nevezek be újabb műsorba. Az Exatlonban kiderült, hogy megöregedtem.

Sportkrém – NS