Súlyos vereséget szenvedtünk el a Bajnokok Ligájában.

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, csoportkör, A-csoport, 7. forduló
Ferencváros 24-35 (11-14) SG BBM Bietigheim
Gólok: Klujber 7, Kovacsics 7, Bölk 3, Háfra 3, Behnke 1, Behnke 1, Malestein 1, Schatzl 1, Stolle 1

Bővebb beszámoló: Fradi.hu

Már az első félidőben is nekünk kellett mennünk az eredmény után, de ekkor még úgy-ahogy rendben volt a védekezésünk, csak támadásban nem sikerült felnőni a feladathoz. A folytatásban viszont egyre több lett a technikai hiba, eladott labda, ezekből folyamatosan leindítottak minket a németek. Ha gólt lőttünk, akkor is szinte egyből érkezett a válasz a gyors középkezdés után. Ennek pedig nem lehetett más a vége, mint a 11 gólos vereség.

Klujber Katrin

Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, nem így készültünk. Nem gondolom, hogy ekkora lett volna a különbség, ha az elején felvesszük a Bietigheim tempóját, ott tényleg nagyon lelassultunk. A második félidőben a védekezés jobb volt, de az elsőben nagy előnyt engedtünk a vendégeknek. Hiába próbáltunk harcolni, nem sikerült visszahozni az eredményt.

Elek Gábor

Szeretnék gratulálni a Bietigheimnek, a játék minden elemében felülmúltak minket. Nagyon jó kézilabdát játszottak és óriási sebességkülönbség volt a két csapat között. Sok mindent tudtunk, hogy mire számíthatunk, de sajnos ebből nagyon keveset tudtunk ma megvalósítani. Nagy fizikális különbség volt, nem szeretnék magyarázkodni, mindenki tudja a problémáinkat. Egy kicsit ijesztő volt számomra, hogy azok, akik egészségesek voltak, ők is nagyon fáradtnak tűntek, de várható volt ez sajnos, belefáradtak az elmúlt időszakba. Iszonyat nehéz időszak áll előttünk, fel kell emelnünk a fejünket és rendezni a sorainkat, mert gyorsan érkeznek a mérkőzések. A fizikális problémáinkat nehéz lesz ilyen rövid idő alatt rendezni.