Fiókcsapatunk Kecskemétre Angyalföldre látogat – Lipcsei Péterrel a Fradiról és a Soroksárról is beszélgettek.

Férfi labdarúgás, NBII, 16. forduló
Illovszky-stadion, 17.00: Vasas – Soroksár SC
TV: YouTube

– Kezdjük a legaktuálisabbal, hiszen több portál is beszámolt arról, hogy elkapta a koronavírust. Hogy van most?
– Köszönöm a kérdést, minden rendben van velem, nem voltak szerencsére komolyabb tüneteim, meggyógyultam.

– Így aztán minden figyelmét a Ferencvárosra fordíthatta, amely a Barcelona és a Dinamo Kijev után lapzártánkat követően a Juventus ellen játszott. Így aztán csak a kijeviek elleni mérkőzésről kérdezhetjük. Mennyire volt elégedett a látottakkal?
– Természetesen néztem a meccset, s kimondottan elégedett voltam az eredménnyel! Meglátásom szerint az első félidőben a Fradi játéka a vártnál egy kicsit nehezebben indult be, de a második félidőben már sokkal jobban és taktikusabban játszottak, megérdemelték az egy pontot.

– A Dinamo Kijev után ismét hazai pályán játszik, játszott a Fradi, szerdán, lapunk megjelenése előtt egy nappal a Juventus ellen…
– Mit lehet erre mondani? Nagyon nehéz ellenfelek vannak ebben a csoportban, ez egy tanulópénz is most a csapatnak, örülni kell annak, hogy ilyen klubokkal egy csoportban tudunk lenni, és minden percét élvezni kell. Azt gondolom hogyha sikerülne valahogyan további pontot, pontokat szerezni ebben a csoportban, az mindenképpen hatalmas nagy szenzáció lenne!

– Személyesen tekinti meg a helyszínen a Bajnokok Ligája-mérkőzéseket, vagy a televízióban követi az eseményeket?
– A Groupama Arénában az ukrán Dinamo Kijev ellen sajnos nem tudtam kint lenni a létszámkorlátozások miatt, de a Puskás Arénában a Juventus és a Barcelona elleni mérkőzéseket nem hagyhatom ki, mindkét összecsapást személyesen tekintem meg.

– Kit emelne ki a játékosok közül ebből a Fradiból, van esetleg kedvenc futballistája?
– Persze, hogy van, de úgy gondolom, nem az egyének döntenek, hanem mint csapat működik nagyon jól ez a mostani Ferencváros. Szokták mindig mondani, hogy végy egy jó kapust, na ez náluk sikerült, mivel Dibusz Dénes szenzációsan jó kapus, és az elmúlt időszakban a bravúrjaival pontot, pontokat tudott hozni a csapatnak. És nem csak a Bajnokok Ligájában, hanem a bajnoki mérkőzéseken, illetve a BL-selejtezőkön is.

– A Ferencváros után térjünk rá egy kicsit a Soroksárra, ahol évek óta dolgozik vezetőedzőkánt. Milyen célokért küzdenek az idei szezonban?
– Nálunk igazából a cél mindig az, hogy a csapatunk kerüljön be az első tíz helyezett közzé, de a legfontosabb az, hogy a fiatal játékosoknak tudjunk lehetőséget adni, akik majd egyszer felkerülhetnek a Fradi felnőtt csapatához. Ha nem hozzájuk kerülnek fel a futballisták, hanem más NBI-es kluboknak tudunk játékost adni, az is egy nagy siker számunkra. Ezt hellyel-közzel sikerült is megoldanunk, mert három, illetve immár a negyedik éve vagyunk a másodosztályban, és ezalatt néhány futballistánk első osztályú labdarúgóvá vált. Úgyhogy igazából ez a mi küldetésünk, és a feladatunk.

– Végezetül a magyar válogatottról is essen szó. Egy hét múlva, november 12-én Izland ellen játszunk hazai pályán. A tét óriási, a győztes kijut az EB-re, a vesztes viszont… Mit gondol az esélyekről?
– Személy szerint nagyon bízom a győzelemben, jó lenne nyerni főleg a hazai környezet miatt. Az elmúlt három idegenbeli mérkőzésünk egyébként egy parádé volt, ahogy azokon a találkozókon a nemzeti csapatunk teljesített. Egy győzelem lenne a hab a tortán, de nagyon kell majd a csapatnak az izlandiak ellen koncentrálnia, és akkor jöhetne az EB, ahol micsoda ellenfelek várnak, várhatnak ránk… Egy csoportban szerepelni a franciákkal, a portugálokkal és a németekkel – kimondani is hátborzongató…

SportPlusz