A fehérváriak vezetőedzője szerint nem nem fogunk minden meccset megnyerni.

Márton Gábor

Természetesen az volt a célunk, hogy az elmúlt fordulóban legyőzzük a Ferencvárost, és a mérkőzés után mi álljunk az első helyen. A játék képe alapján győzelmet érdemeltünk volna, de sajnos nem erre adják a pontokat. Ugyanott tartunk, ahol a rangadó előtt, azonban nem gondolom azt, hogy a Fradi a hátralévő mérkőzésekért járó összes pontot meg fogja szerezni, mindenki hibázik még, a bajnokságnak még az egyharmada sem telt el, a végelszámolásnál mi is ott leszünk. Amit eddig elértünk csak részeredmény, jó néhány csapatnak van elmaradt mérkőzése, köztük nekünk is. A továbbiakra nézve semmi jelentősége nincs annak, hogy jelenleg hányadik pozíciót foglaljuk el a tabellán. (…) Talán a vártnál egy picit nehezebben, de azt gondolom, alakulunk. Éppen ezért nem lennék elégedett, ha karácsonykor nem a mi nevünkkel kezdődne az OTP Bank Liga tabellája. Persze azt is tudom, hogy az csak egy részeredmény és hosszú távon csak az számít, hogy a végelszámolásnál milyen helyezést foglal el a csapat.

Teljes interjú: Videoton