Az egykori Dózsa játékos jól ismeri a katalánok jelenlegi edzőjét.

Mire lehet számítani a Ferencvárostól egy olyan világhírű klub, mint a Barcelona ellen?
– Úgy gondolom, szervezett védekezéssel döntetlen közeli eredményt képes lehet elérni a Fradi a Camp Nouban is. A Barcelona láthatóan a szezonnak ebben a szakaszában még messze van a csúcsformájától, ami a sztárcsapatok többségéről ilyenkor elmondható.

Mi a Fradi menetelésének titka?
– Szervezett védekezés és fegyelem jellemzi a csapatot, a kispadon pedig Szerhij Rebrov személyében kitűnő edző irányít. Az sem mellékes persze, hogy a korábbi évekhez képest a klub magasabb szintet képviselő légiósokkal tudott erősíteni, akik alkalmasak voltak egy ilyen siker eléréséhez.

Ronald Koeman, a Barcelona trénere egy évig volt az ön edzője is a holland PSV Eindhovennél. Nyilván ismeri, mire lehet tőle számítani?
– Vegyesek a vele kapcsolatos emlékeim. Egyrészt neki köszönhetem, hogy 2007-ben BL-negyeddöntőben léphettem pályára a Liverpool ellen, de összességében jóval kevesebb lehetőséget kaptam tőle, mint amennyit szerintem megérdemeltem volna. Harag persze, nincs bennem, kiváló edzőnek tartom, elég tapasztalatot gyűjtött ahhoz, hogy képes legyen helytállni a Barcelona kispadján. Láthatóan bízik a fiatalokban, de keménykezű szakember.

forrás: blikk.hu