Szergej ma egy magyar győzelmen sem lepődne meg Oroszországban – mellette Lovrencsics Gergőt, Lipcsei Pétert és Telek Andrást is kérdezték.

Az exszovjet Szergej Kuznyecov, az 1995–1996-os Fradi BL-menetelés aktív részese osztja azt a nézetet, hogy meglehet az első hely. Mert miután Marco Rossi kapitány válogatottja Belgrádban 1-0-ra verte Szerbiát, megnyílt az útja a B liga 3. csoportja első helye felé, így egy osztályt léphet(ne) följebb. Persze ahhoz még három akadályt sikeresen kell venni.

A 57 éves egykori kiválóság így vélekedik:

Kicsit felfordult a világfutball, változnak az erőviszonyok, meglepő eredmények jönnek sorozatban más meccseken és csoportokban is. A törökök elleni idegenbeli 1-0-s magyar siker után vártam a belgrádi diadalt, a vasárnapi győzelemhez persze kellett a hazaiak relatíve visszafogottabb formája.

Hogy a magyar válogatott még Szoboszlai Dominik nélkül is bi­zonyított a szerb fővárosban, nos, Kuznyecov szerint ez termé­szetes.

Ugyanis a többiek érzik, hogy esélyhez jutottak, amit bizonyít, hogy Könyves Norbert újoncként is győztes gólt szerzett – folytatja Kuznyecov – Régen várt motiváltság jellemzi a magyar válogatottat, amely sikerorientált, és ez óriási önbizalom forrása.

Akár a moszkvai győzelmünk sem lepné meg?

Miért lepne, elvégre a kellő agresszivitás jellemzi Kalmár Zsolték játékát. Ha a hátralévő három meccsen továbbra is úgy futballoznak, ahogyan eddig, a szerdai döntetlen a Di­namo Arenában összejöhet. Azzal feledtetnék a két válogatott első, a Puskás Arénában játszott, 3-2-es vendéggyőzelemmel végződött találkozójának emlékét. A vasárnapi 1-1-es orosz–török meccsen a hazaiak az első félidőben irányítottak, aztán a törökök szünet után feljavultak, és a széleken veszélyesen rohamoztak. Anton Sunyin kapus há­rom bravúrja kellett, hogy az oroszok őrizzék a döntetlent.

Az 1988-ban Szovjet Kupát nyert Kuznyecov persze figyelmeztet, a szerbek és a törökök (november 15. és 18.) a budapesti meccsükig javíthatnak a formájukon.

Lovrencsics Gergő

Lipcsei Péter

Kijelenthető, hogy Marco Rossi megtalálta a megfelelő hadrendet. Oroszországban nem vár könnyű mérkőzés a csapatra, de hát az előző három összecsapás sem volt az. A hazai három kettes vereség után a szakmai stáb biztosan elemezte a hibákat, s fegyelmezett védekezéssel pontot szerezhetünk, sőt megfelelő összpontosítással elérhető, hogy ne kapjunk gólt.

Telek András

Lehetne folytatni a remek idegenbeli sorozatot, de ne feledjük, a csoport favoritja az ellenfél. Nekem a döntetlen is bravúrral érne fel. Örülök, hogy mostanság rengeteg a jó teljesítmény, márpedig ez egyértelműen Marco Rossi munkájának dicsérete. A szeptemberi hazai vereség óta megjött játékosaink önbizalma, elvégre azóta a bolgár és a szerb válogatottat is idegenben győzték le.

Bors, NSO