A lila-fehéreket fogadjuk a Népligetben.

Férfi futsal, NBI, alapszakasz, 5. forduló
Elek Gyula Aréna, 20.15: Ferencváros – Újpesti Dózsa
Jegy: 500 Ft
TV: Futsal Hungary TV

A közelmúltban volt ugyan a másodosztályban összecsapása a Fradinak és az Újpestnek, de igazi, NBI-es 10 éve nem. Ahogy akkor sem, úgy most sem számít, hogy melyik fél hol áll a tabellán, és milyen játékerőt képvisel, igazi presztízs meccs lesz!

Amióta a két csapat először találkozott, most fordul elő először, hogy a lila-fehérek előrébb állnak a tabellán, mint riválisuk. A 10 évvel ezelőtti párharcnál a Fradi a dobogóért, míg az Újpest a kiesés ellen küzdött. Két éve a másodosztályban rendezett összecsapásoknál a hazaiak első helyen zártak mind az alapszakaszban, mind a rájátszásban, míg a Póta-legénység a dobogós helyek mögött. Ezek ismeretében mind a hatszor a Ferencváros örülhetett, így van miért visszavágnia Tyukászéknak. Erre talán most van meg a legnagyobb esélyük, hiszen a vendéglátók finoman fogalmazva nincsenek csúcsformában.

A szezon eddigi legnagyobb meglepetése, hogy a zöldek pont nélkül állnak öt forduló után. Hiába vezettek több meccsen is, mint legutóbb az Aramis ellen, két góllal is, mégis vesztesen kellett mindannyiszor elhagyniuk a pályát. A legnagyobb probléma a sok kapott gól. Míg tavaly szinte alig zörgött meg a hatpontos meccseken a hálójuk, idén egy kivétellen 4-5 gólt kaptam, amivel nehéz meccset nyerni. Az okokat nehéz megmondani, de az biztos, hogy az első két forduló után igencsak megfogyatkoztak a hadra fogható játékosok, ami igencsak behatárolta Madarász János lehetőségeit. Az Aramis ellen már volt visszatérő Fekete személyében, míg most Büki és Rábold is újra játékra jelentkezhet, amivel jelentősen erősödnek a zöld-fehérek. Jelen helyzetükben egyetlen lehetőség van, menekülni a győzelembe. Mert egy derbin szerzett három pont lendületet adhat, és az első kör hajrájában tudnak még kozmetikázni az őszi teljesítményen, de egy újabb vereség után kilátástalan helyzetbe kerülnének. A győzelmi kényszer rajtuk van, de hazai pályán egy jobb teljesítménnyel megszakíthatják negatív szériájukat, főleg szurkolóik segítségével, akik erőt adhatnak. Erről Fekete és Tóth tudna a legtöbbet mesélni, akik az első derbin is játszottak.

Érdekesség, hogy a tíz évvel ezelőtti mérkőzést Kovács Gábor vezette és, most is ő lesz a játékvezető, Ibriksz Mátéval, akinek szintén van már derbis tapasztalata, még az NBII-ből, ahol szinte hiba nélkül teljesített.

Az esélyeket nehéz megmondani, de ha a zöld-fehérek elkapják végre a fonalat, akkor megszerezhetik első győzelmüket, de ha az eddigi formájukat mutatják, akkor az újpestiek is megtréfálhatják őket. Feszült, küzdelmes meccsre van kilátás.

Büki Baltazár

A Ferencvárosnak, legyen szó bármilyen sportágról, mindig különleges és presztízs mérkőzés egy derbi az Újpest ellen. Személy szerint én erre a mérkőzés várok, mióta elkezdődött a szezon. Sajnos nem úgy indult a bajnokság számunkra, ahogyan azt elterveztük, ami tavaly befelé pattant, az most kifelé. Szeretnénk megszerezni az első győzelmünket ezen a különleges mérkőzésen. Nagyon bízunk benne, hogy a tábor is kint lesz a csarnokban, mert mi háborúra készülünk! Kizárólag győzelmet tudok elképzelni.

Madarász János

Mindenki tudja, hogy egy Fradi – Újpest a klubok számára mit jelent. Igaz, hogy nem a legideálisabban tudunk készülni, hiszen 3 hete örülünk, hogy vannak egészséges játékosaink, de nem szeretnénk a kifogásokat keresni. Mindent tőlünk telhetőt megfogunk tenni, hogy végre ismét diadalmaskodjunk. Mi a Ferencváros vagyunk, akkor is, ha döcög a gépezet. Hiszünk abban, hogy ebben a nehéz helyzetben is van fény az alagút végén.

Bővebben: Futsal Hungary

Az Aramis elleni vesztes bajnoki összefoglalója az MLSZTV anyagában: