A Fradi vezetőedzője a kötelező UEFA-sajtótájékoztatón nyilatkozott.

Néhány játékosuk elment nagy klubokhoz, de remek helyetteseket találtak. Tiszteljük az ellenfelet. A játékosoknak mindig, így a Celtic-meccs előtt is elmondtam, hogy magunkra kell figyelnünk. Hinniük kell a sikerben. Tavaly az első meccsen jobban teljesítettünk, mint ahogy azt sokan várták, a második meccs máshogy alakult, de ez a mostani egy új történet. A továbbjutás egy meccsen dől el. Koncentrálnunk kell és nem félnünk senkitől, hisz megérdemelten vagyunk itt a selejtezőben, hazai pályán meg kell mutassuk az erősségeinket.

A Dinamóról már minden információt átadtunk a játékosoknak, most nekik kell felkészülniük. Természetesen mindenki tudja, a Dinamo Zágráb egy nagy klub, de ahogy már mondtam, inkább magunkra kell figyelnünk, mint az ellenfélre. Magabiztosnak kell lennünk, magunkat kell legyőzni. Ha ez sikerül, akkor jó meccset játszunk majd. Nem szeretek egyes játékosokra kitérni, nagyon erős játékosokból áll az ellenfél. Persze Petkovic, Orsic remek játékos, az ellenfél támadásban nagyon erős, de ahogy mondtam, felkészítettük a játékosainkat, amennyire csak lehetséges.

Még vannak kérdéses pontok a felállást illetően, 24 óra alatt sok minden történhet. A játékosok tudják, mi a feladatuk, bárhogy álljunk is fel.

– Szergej Rebrov