Nézzük át egy év után megint, mit kell tudni a horvát Dózsáról. A Dinamót 1945-ben alapították, az 1911-ben alakult Gradjinski (Polgár) de facto, de nem de jure jogutódjaként (az egyetemisták által „gründolt” HAŠK és a Concordia is beolvadt ekkor), miután azt Titóék nacionalistának és fasisztának tartva betiltották. A Gradjinskinek ekkor 1 horvát és 5 jugoszláv bajnoki címe volt.

Bukovi Márton
A Gradjinski utolsó és a Dinamo első edzője a volt fradista Bukovi Márton volt. A Dinamo vetélytársa volt a korabeli legjobb jugoszláv csapatoknak, 1945 és 1991 közt 4 bajnoki címet és 7 kupagyőzelmet gyűjtöttek be, legnagyobb nemzetközi sikerük pedig az 1966-67-es VVK (ma EL)-győzelem volt.
A balkáni háború után függetlenné váló Horvátország legsikeresebb csapata is ők lettek, a 28 bajnoki szezonból 20-at nyertek meg, emellett 15 kupagyőzelmet is begyűjtöttek. Az első időszakban ezt egy évig HASK Gradanski néven tették, majd Croatia Zagreb néven futott az alakulat, de szurkolói nyomásra 2000-ben visszatértek a Dinamo névhez.
Ebben az időszakban a klubot négyszer is vezette volt edzőnk, Marijan Vlak, aki jelenleg is a klubnál dolgozik, az utánpótlás egyik vezetőjeként. A Dinamo vezérigazgatója 2003-ban Zdravko Mamic lett, akit a média és a szurkolók azzal vádoltak, hogy a nonprofit egyesületként működő klubot kvázi privatizálta, s eurómilliókat (tízmilliókat) sikkasztott el. 2016-ban ezért le is kellett mondania, bármennyire is sikeres volt klubja a pályán és a játékoseladásokban. A klubvezetőt el is ítélték, megszökött azonban a börtönbüntetés elől, s mivel bosnyák állampolgár is, így Bosznia nem adja ki őt Horvátországnak.
Mamic ténykedése vezetett oda, hogy addig az egyik legnépszerűbb horvát klub a 2000-es években rohamosan kezdte elveszíteni közönségét, a mélypontot a 2014-15-ös átlagosan 2800 néző jelentette, de a 2018-19-es bajnoki átlag sem mondható kiemelkedőnek a maga 3132 nézőjével. Igaz azonban, hogy nemzetközi meccseken rendre megtelik a Makszimir-stadion.
A klub rengeteg kiemelkedő játékost nevelt ki és/vagy adott el, a legismertebb ezek közül Luka Modric, de Mandzukicot, Bobant, Eduardot, Kovacicot, Corlukát, Simicet, Eduardot, Pjacát vagy Lovrent sem kell bemutatni külön senkinek. A Dinamo komoly összegekért adja el értékeit, de a vásárlás sem idegen tőlük, Marko Rogot 5 millió euróért vették meg pl. a Goricától.
A klub rendszeresen odaér a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportkörébe, az elmúlt években csak egyszer nem sikerült ez nekik, 2017 nyarán a Skenderbeu verte ki őket az EL-playoffban. A tavalyelőttii szezonban remekül szerepeltek az EL-csoportkörben, miután a Young Boys kiverte őket a BL-playoffban. Az Anderlecht, a Fenerbahce és a Spartak Trnava előtt veretlenül lettek csoportelsők, majd a Plzent is kiverték, hogy a legjobb tizenhat közt a Benfica állja útjukat. Ez volt az első alkalom az elmúlt negyven évben, hogy megélték az európai kupatavaszt. A tavalyi szezonban a grúz Szaburtalot verték ki 5-0-ás összesítéssel, majd – sajnos – mi következtünk, a kinti 1-1-es bravúr után hazai pályán 0-4-re kikaptunk Petkovicéktól, ezt a győzelmet tartják egyébként az egyik legnagyobb sikerüknek és legjobb teljesítményüknek az elmúlt szezonból. A BL-playoffban a Rosenborg jött, 3-1-gyel jutottak tovább. A csoportkört fantasztikus eredménnyel kezdték, 4-0-ra verték a szezon meglepetéscsapatát, az Atalantát. A City Manchesterben 2-0-ra, Zágrábban 4-1-re nyert, a Saktar ellen két döntetlent értek el, a hazai pályán elért 3-3 rendkívül emlékezetesen alakult, a 82. percben még 1-1 volt a meccs, majd a 89. percben Ademi Olmo passzából már a harmadikat készítette elő. Ezután a 93. percben 3-2-re szépített a Saktar, és a 97. percben az érdekes bírói ítéleteket, VAR-t hozó meccsen tizenegyest fújt be a spori, így egyenlített ki az ukrán csapat. Ez az az eredmény egyébként, amely miatt 5 ponttal a negyedik helyen végeztek, a második pozíció helyett.
A csapat a koronavírus-járvány kitörésekor kialakult bérvita miatt elküldte az edzői stábot, a nyáron érkezett régi-új edző Zoran Mamic, akit 4 év 11 hónapra ítéltek el, miután testvérével milliókat loptak ki a Dinamo kasszájából. Mamic júniusi kinevezése után tüntettek is az ultrák. A volt védekező középpályás edzőként négyszer lett bajnok. A nemzetközi kupában kétszer irányította a Zágrábot, 2014-ben a selejtező harmadik körében kiverte őket a BL-ből a dán Aalborg, de az EL-be bejutottak a Ploiesti kiütésével. A csoportkörben 6 pontot gyűjtve, 2 győzelemmel, 4 vereséggel lettek a harmadikok. A következő évben a Fola Esch-en, a Moldén és a Skenderbeu-n túljutva bejutottak a BL-be, ahol 1 győzelemmel (az Arsenal ellen) és 5 vereséggel végeztek.
A tavalyi csapatból Dani Olmo távozása jelenti a legnagyobb változást, rajta kívül az ellenünk is játszó Nikola Moro valamint Damian Kadzior távozott. Érkező több is van: Kristian Jakic, Marko Tolic és Lirim Kastrati mindannyian Uzuni csapattársai voltak a Lokomotívnál. Mamic nagyobb változtatásokat szeretett volna, sajtóhírek szerint Dilavertől, Orsictól és Hajrovictól is szívesen megvált volna, ennek ellenére mind Emír, mind az ellenünk is remekül játszó Orsic is alapember egyelőre.
Az eddigi meccseiken szereplő játékosok közül a kapus Livakovic és a jobbhátvéd Stojanovic volt végig pályán. Rajtuk kívül a balszélső Mislav Orsic, Amer Gojak, Lovro Majer, a balbekk Marin Leovac, Emír Dilaver, Kastrati és a velünk kapcsolatban is emlegetett Arijan Ademi játszott leginkább. Valamint a Kolozsvár ellen kiállított Kevin Theophile-Catherine, aki így természetesen nem játszhat ellenünk. Rendszeresen szerepet kap még a tavaly nyáron igazolt Luka Ivanusec, valamint az angol Robert Burton is. Bár az első meccseken csak csere volt, az Eszék ellen már kezdett, így sajnos Bruno Petkovicra is számíthatunk.
A bajnokságban három meccset játszottak, a teljesen szétszedett Lokomotivát 6-0-ra verték a szezonnyitón, majd az Isztra ellen 1-0-ás sikert arattak, tegnap pedig az Eszéket ‘simázták’ le 4-1-re. A BL-ben a Kolozsvár vendégei voltak, a hazaiak egy tizenegyest is kihagytak. A rendes játékidő és a hosszabbítás is 2-2 volt, a Dinamo 10 emberrel tartotta a frontot, a tizenegyespárbajt pedig 7 kör után megnyerték.
Leginkább 4-3-3-ban (vagy 4-1-4-1-ben, tetszés szerint) játszik idén is a Dinamo, de az Eszék ellen 3-5-2-vel kísérletezett Mamic.
Érdemes megjegyezni, hogy a csapatban két hete pozitív koronavírusos esetet találtak, azt, hogy ki volt az illető, nem hozták nyilvánosságra.
A Dinamo a válogatott szünet után, szeptember 12-én a Hajduk Splithez látogat, ezután érkezik majd Budapestre.
A Gradjanskival és Dinamóval (Croatiával) 1930 és 2020 közt 19-szer mértük össze az erőnket, sajnos csak 4 győzelmet sikerült ezeken begyűjtenünk, a legnagyobb sikerünk 1940-ből egy 6-0-ás győzelem, amelyet néhány hónappal előzött meg a legnagyobb arányú vereségünk (1-5, ugyanezt lett az eredmény 1962-ben is). A nemzetközi kupákban is rendre elvéreztünk zágrábi vetélytársunk ellen. Így volt ez 1962-ben a KK-ban (0-2, 1-5), majd egy évre rá a VVK-elődöntőben (0-1, 1-2) is, ahogy tavaly is (1-1, 0-4), így a negyediket szép lenne hozni hazai pályán.
A két csapat történetünk egyik keserű fejezetét illusztráló összecsapása 2000 augusztusában volt, mikor az egy évet késő centenáriumi mérkőzésünkön, 1000 néző előtt kikaptunk 2-1-re.
Otthonuk a Makszimir-stadion, amely bő 35.000 szurkoló befogadására alkalmas, 1912-ben nyitották meg, 1997-ben pedig ki is bővítették, az azóta eltelt években is folyamatosan karban tartják, kisebb/nagyobb felújításokat végeznek el az épületen, a bő két évtized alatt jelentős eurómilliókat költöttek el ilyen munkálatokra. A hangulatról a Bad Blue Boys gondoskodik, amely Európa szerte híres szurkolói csoport, a Jugoszlávia szétesését övező háborúban – amelynek sokak által az egyik közvetlen kiváltó eseményének tartják az egyik Dinamo Zágráb – Crvena Zvezda mérkőzést – is aktívak voltak az 1986-ban alakult brigád tagjai, a stadion bejárata előtt emlékhelyet is kialakítottak a harcokban elesett szurkolók emlékére. A Discovery Channel sorozata is egy teljes epizódot szentelt a kék-két horvát és szerb nagycsapatnak, ebben a részben a BBB képviselője is a kamerák elé állt – a horvátok szurkolóinak hivatalos weboldalát ide kattintva találjátok.










