Szeptember elején nem csapunk össze a Dózsával.

A Magyar Jégkorong Szövetség az előző évekhez hasonlóan azt tervezte, hogy Szuperkupa-döntővel indítja a hokiidényt. A találkozó időpontja szeptember 4. lett volna, a helyszín a Tüskecsarnok, a két résztvevő pedig a magyar bajnok és kupagyőztes FTC-Telekom, valamit a bajnoki finalista UTE. Az előkészületek javában zajlottak, ám a koronavírus-helyzet közbeszólt. Azok után, hogy az Újpest egyik játékosa pozitív tesztet produkált, és emiatt le kellett állítani az együttes felkészülését, a szövetség a csapatok vezetésével egyetértésben az esemény halasztása mellett döntött. Az elkövetkezendőkben az érintettek arra törekszenek, hogy megtalálják a mérkőzés helyét a versenynaptárban. Emellett folytatódik a bajnoki szezon és a válogatott programok tervezése is, első helyen véve figyelembe a vírushelyzet alakulását, illetve középpontban tartva a sportolók és a szurkolók egészségének megvédését.

MJSZ