Ötkor játszanak gálameccset a korábbi nagy kedvencek.

Folytatja országjáró körútját a Ferencváros nagy népszerűségnek örvendő öregfiúk labdarúgó bajnokcsapata, amely július 25-én, szombaton, idén első alkalommal látogat Győr-Moson-Sopron megyébe, egészen pontosan Bezenyére. A Mosonmagyarvár közelében fekvő község sporttelepén a Derkusich-kupa nagypályás torna fénypontjaként gálamérkőzésen lépnek pályára a hajdani kedvencek, a kezdési időpont 17 óra.

A Fradiban a tradíciónak megfelelően ezúttal is pályára lépnek az 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörben szerepelt játékosok, továbbá bajnokok, kupagyőztesek és gólkirályok is. Bezenyén például két gólkirályt is üdvözölhetnek a nézők, Igor Nicsenkót és Horváth Pétert, rajtuk kívül pedig olyan kitűnő futballisták játszanak majd a zöldeknél, mint Keller József, Telek András, Albert Flórián, Balog Zoltán, Szeiler József, Bognár Zsolt, Szenes Sándor, s persze mások is. Hagyomány a ferencvárosiaknál, hogy a mérkőzésen egy, a vendéglátók által kiválasztott embert szívesen látnak a csapatukban, tiszteletbeli csapattaggá avatva ezzel az illetőt.

A Fradi öregfiúk együttese már jóval a kezdés előtt Bezenyére érkezik, hogy együtt ünnepeljen a helyi és környékbeli fradistákkal, azaz, a találkozó előtt, s azt követően is bőven lesz lehetőség beszélgetésre, fotózásra a közkedvelt sportemberekkel.

Fradi.hu