Nem fukarkodott a dicsérettel legnagyobb riválisunk szakmai vezetője, Polyák Balázs.

A kék-fehérek nemcsak a tabellán jártak élen, hanem abban is, hogy már túl vannak a kényszerpihenőt követő első edzőmeccsükön, amelyet a Ferencváros ellen játszottak szombaton. Az egészségügyi előírások miatt persze a szokottnál eltérőbbek voltak a körülmények, de a játékosoknak, a szakmai stáboknak és a vezetőknek is nagy öröm volt, hogy ismét a pályán lehetnek.

A 4-1-es vereségnek sem tulajdonít túlzott jelentőséget, hiszen a Fradi „kiemelkedik a magyar mezőnyből, és nem a másod, hanem az első osztályból”, sőt azt is ki meri jelenteni, hogy „nemzetközileg is elismert és jegyzett csapattá nőtte ki magát” a zöld-fehér együttes.

forrás: mtkhungaria.hu