Szerencsére alaptalannak bizonyult a félelem.

A Ferencváros fehérorosz játékosa, Nikolaj Signevic hazája egyik sportportáljának, a Pressball-nak beszélt arról, miért ijedt meg nagyon az elmúlt időben.

Nemrég beteg voltam és eléggé megijedtem. Aggódtam, mert a tünetek eléggé hasonlóak voltak azokéhoz, akik elkapták a koronavírust. Megemelkedett a testhőmérsékletem, 37,8 Celsius fokra, majd lement, de pár nap múlva ismét jelentkezett. Fájt a mellkasom is. Utána két koronavírus-teszten is átestem, mind a kettő negatív lett – nyilatkozta a 28 éves támadó.

Az idényben inkább csak kiegészítőembernek számító válogatott csatár arról is nyilatkozott, hogy hamarosan ő és csapata is pályára léphet a bajnokság folytatásában.

Már javában dolgozunk, készülünk a folytatásra. Hétfőn a szövetség bejelentette, hogy május 23-tól újra rendeznek mérkőzéseket, 30-tól pedig folytatódik a bajnokság – számolt be Signevic.

forrás: csakfoci.hu