Hogy meddig kell leadniuk a nemzetközi kupákban induló csapataik névsorát.

Michele Uva, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) olasz alelnöke hétfőn garantálta, hogy minden egyes nemzeti szövetség önállóan dönthet a saját bajnokságai sorsáról, így arról is, hogy mely csapatokat delegálják az európai kupákra, melyek esnek ki alsóbb osztályba.

Minden egyes szövetség megkapja a szabadságot és szuverenitást, hogy döntsön a saját bajnokságáról. Meghatározhatják a maguk által jónak vélt dátumokat, illetve megfelelő szakmai megfontolások alapján meghozhatják a végleges döntést a bajnok kilétéről, illetve a feljutókról és kiesőkről. Az UEFA megállapít egy dátumot, hogy a nemzeti szövetségek megadják a listáját azoknak a csapatoknak, amelyek a következő európai kupákban indulnak” – mondta az olasz alelnök.

Mindez azt jelenti, hogy az európai labdarúgást vezető szervezet, amely korábban már döntött az Európa-bajnokság elhalasztásáról egy évvel, illetve későbbi dátumokat állapított meg az európai kupák (Bajnokok Ligája és Európa Liga) döntőjének megrendezésére, nem akar beleszólni a nemzeti szövetségek munkájába, döntéseibe. Ugyanakkor remélik, hogy időben jelenti be minden ország, milyen csapatokkal indul a nemzetközi kupaszíntéren.

M4 Sport