A Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete szavazásán csapatunk kapitánya bekerült a “dream team”-be.

Megszületett a Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete által második alkalommal kiírt All Star-szavazás végeredménye. Mint azt már megírtuk, a kétfordulós voksolás első körében a játékosoknak egy online kérdőívet kellett kitölteniük. A válaszok alapján 13 játékos: 3 kapus, 4 hátvéd és 6 csatár került a második körbe. Itt a válaszadóknak meg kellett nevezniük közülük azt az 1 kapust, 2 hátvédet és 3 csatárt, akiknek véleményük szerint az All-Star csapatban volt a helyük. A szavazás eredményének érdekessége, hogy kapus- és hátvédposztokon nem történt változás, a csatársorba viszont csupa új játékos került az egy évvel ezelőtti eredményhez képest. A szavazás során légiósokat nem lehetett figyelembe venni. Ezek után a 2020-as magyar All Star csapat névsora a következő:

Hetényi Zoltán – Stipsicz Bence, Pozsgai Tamás – Galanisz Nikandrosz, Nagy Gergő, Terbócs István

Jégkorongblog