A Dózsa csapatkapitánya szerint bár tavaly 2-0-ás vezetés után estek ki, idén lehetett volna fordítva is az ellenünk zajló párharcban, Benk szerint sem rajtuk múlott a döntés – eközben a lila-fehér szurkolók a vezetőségük távozását követelik, hogy átengedték nekünk a bajnoki címet. A “nem rajtunk múlt” kijelentést már a tegnapi napon árnyaltuk, bemutatva, hogyan próbálták a város szélén rátolni a történetet az Erste Ligára.

Benk András

Nem rajtunk múlt a döntés, ugyanakkor fájó, hogy az ősi riválissal játszhattunk a magyar bajnoki finálénak számító Erste Liga-elődöntőben, és itt ér véget a bajnokság. Nem gondolom, hogy végeredményt kellett hirdetni, habár ez csak az én szubjektív újpesti véleményem. Tavaly például 2-0-ra vezettünk a Csíkszereda ellen, mégis kiestünk, most lehetett volna fordítva is, főleg, hogy a Fradi elleni második elődöntőben vastagon benne volt, hogy megnyerjük. Az alap- és középszakasz alapján el lehetett volna dönteni, ki melyik nemzetközi kupában indulhat, mert negyvennégy fordulót lenyomtunk, az teljesebb képet tükröz az idénybeli teljesítményről.

NS

Fotó: Facebook