Ezúttal Facebook oldalunk szerepel kiemelkedően.

Honlapunk ékes bizonyítéka annak, hogy nem igaz mindenhol az a vélekedés, hogy a rossz hír, a botrány jobban érdekli az embereket, mint a jó hír és az öröm. Tavaly a Fradi aranyévében mi is rekordokat döntöttünk és ez a sorozat ebben az évben is folytatódik.

Most a közösségi oldalon történt velünk olyan, ami egyedülálló Facebook oldalunk 7 és fél éves történetében. Újév óta, tehát több mint 60 napja minden nap volt legalább egy olyan bejegyzés, amit minimum 100 ember lájkolt.

Köszönet ezért követőinknek!

Facebook oldalunkat azért is éri meg követni, hiszen leggyorsabban ott értesülhettek az eredményekről és számos tartalom csak ott jelenik meg.

Amennyiben úgy érzed, hogy bár követed oldalunkat, de mégsem jelennek meg híreink az alábbi útmutató segítségével tudsz ezen segteni.

Be kell jelölni a “Követed”-et és annak legördülő menüjében a “Megjelenés elsőként” és a “Bekapcsolva” sorokat kell aktiválni. Valamint még egy lépésre szükség van ahhoz, hogy minden Üllői129-es bejegyzésről értesítést kapj: rá kell kattintani az “Értesítések” sor jobb oldalán lévő ceruzára, majd a felugró ablakban a “Normál” sort kell bejelölni. Ennyi az egész. Az útmutató képekben: