A BL-Fradi kapusával beszélgettek, aki azt is elmesélte, hogyan sikerült átvészelnie a repülős utakat.

Hogyan lett a kávéból bor?
Egy hosszabb folyamat eredményeként, és Németországba kellett hozzá szerződnöm. 1998-ban Kölnbe igazoltam, a menedzserünk nagy borkedvelő volt, ő ismertette meg velem az alapokat, elsősorban a finom borok felismerését és fogyasztását illetően. Huszonhét éves voltam, addig nem is ittam alkoholt, sosem értettem, miért isznak az emberek sört, bort, pálinkát, hiszen még az ízük is borzalmas. A kávét ellenben mindig is szerettem, futballistaként számos helyre eljutottam a világban, és egy-egy kávézás alkalmával érdeklődve figyeltem, az adott helyen a sokféle eljárás közül melyikkel készítik és hogyan szervírozzák. A kétezres évek elején, amikor a civil jövőmről kezdtem gondolkodni, adta magát, hogy kávézót nyissunk Óbudán, az elsőt ma bérlő üzemelteti, a Montevideo utcában találhatót a mai napig családi vállalkozásban visszük.

Van az úgy, hogy az ember meg kedveli a bort, de nem feltétlenül vásárol ehhez másfél hektáros dűlőt a Balaton-felvidéken, és vág bele a készítésébe. Erre mi vitte rá?
A Balaton régi szerelem. Gyerekként a nyarakat Balatonszéplak-alsón töltöttem, később Kenese lett a fő hadiszállásunk, majd Balatonfüred – Füreden tíz éve tovább bővítettük a családi vállalkozást, létrehoztuk a Fürjes Villát. A nálunk pihenő vendégeknek rendszeresen szerveztünk kóstolókat, elvittük a csoportokat szőlészetekbe, borászatokba, közben én is megtapasztaltam, micsoda öröm fent lenni a hegyen, úgy éreztem, szeretnék ennek a világnak nemcsak imádója, hanem aktív részese is lenni. Amikor tavaly tavasszal a Fürjes Udvarházat is megnyitottuk Vászolyon, a hegyen, elhatároztam, következő lépésként szeretném saját készítésű borral kínálni a vendégeinket.

Milyen fajta szőlő adja az alapanyagot?
Ezerkétszáz tőke olaszrizlinget és hétszáz tőke syrah-t telepítettünk három és fél éve. Tavaly még vásárolt szőlőből készítettünk bort, amihez a technológiát már mi építettük ki, 1723 palack olaszrizlingünk lett, hétszázat adtunk el belőle nyáron a két balatoni panzióban. A szőlőnek az idei az első termése, pontosabban az előző években is volt rajta termés, de azt könnyes szemmel levágtuk, és bedobtuk a sorok közé, hogy a tőkék erősödjenek. Most készülünk az első szüretre.

Izgul?
Hamar megtanultam, a szőlő körül mindig akad izgulni való. Megharcoltunk a peronoszpórával, a birtokra betévedő vaddisznókkal, de úgy fogom fel, hogy míg korábban, futballistaként a lövéseket, most a gombás fertőzéseket kell kivédeni. Egy ideig döntetlenre álltunk, most úgy néz ki, nyerünk, de nem merem elkiabálni.

Reszkethetnek a neves borászok, megérkezett a konkurencia?
Én azzal az elképzeléssel vágtam bele a borkészítésbe, hogy saját, iható borral tudjuk kínálni a szállóvendégeinket, nem akarok az egyébként telített piacra belépni vagy a Tescóban a középső polcra kerülni. Szakember, Hidegkuti Tibor borász segíti a munkánkat, én pedig nagy kedvvel tanulom tőle a különféle munkafolyamatokat.

A vendéglátás a vérében van?
Azt mondják, igen, de senki sem tudja, hogyan került bele. Egy időben anyukám édesapjának — akit én már sajnos nem ismertem – étterme volt Budapesten, amelyet később elvettek tőle, de sem előtte, sem utána nem foglalkozott senki nálunk vendéglátással. Amikor a család ezen a kérdésen tanakodik, arra jutunk, a papa vérvonalát vihettem tovább. Én valójában nem is vendéglátósként, hanem vendéglátóként tekintek magamra, nem tanultam ezt a szakmát — sportmenedzser diplomám és UEFA B-licences edzői képesítésem van. Azt szeretném, ha a hozzánk jövő vendégek jól éreznék magukat, emellett persze nem árt, ha megy az üzlet.

Építkezés

Amióta húsz éve felépült a solymári családi házunk, végigkíséri az életemet. A kávézók, a balatoni szálláshelyek kialakítása mind-mind folyamatos munkálatokat igényelt, amelyek édesanyám hathatós közreműködése nélkül nem valósultak volna meg.

Dugó

Nehezen bírom. Évi ötvenezer kilométert autózom, ami úgy viselhető el, ha az ember halad. Igyekszem elkerülni a zsúfoltságot, a Balatonra nyáron például kedden megyek. A dugóban az a legszörnyűbb, hogy úgy telik el idő, hogy közben semmi hasznos nem történik.

Gyorsétterem

Felhasználóként nem hiszek bennük, mert nekem lényeges, hogy amit elfogyasztunk, egészséges legyen. Vendéglátással foglalkozó emberként ugyanakkor lenyűgöz a világméretű cégek működése, és az, hogy a termék a világ minden táján egyforma.

Házimunka

Alapelv nálam, hogy az a helyiség, amelyből élelmiszert adunk ki, vegytiszta legyen. Az üzletben rendszeresen takarítok, és ha úgy adódik, otthon is szívesen rendbe rakom a konyhát. Egy a lényeg: ha dolgozom, ne jöjjön be senki!

Mester

Miután a Fradi-ifiből kiöregedtem, elmentem Vácra, ahol Csank János keze közé kerültem, akinek rengeteget köszönhetek. Ő tanított meg arra, hogy a futballhoz alázat, szorgalom és szenvedély kell. A közös évek meghatározók voltak a pályafutásomra nézve.

WiFi

Idegesítő. A vendégek jó esetben a köszönés után érdeklődnek, mi a kód, de van, aki köszönés nélkül kérdezi. Fejet hajtva haladunk a korral, és miután ma nélkülözhetetlen, van WiFi a vászolyi vendégházban is, de tévé nincs – ott a balatoni panoráma helyette.

Miközben végigvezette stábunkat a szőlőben, minden mondatában, mozdulatában érződött a szenvedély. Van még olyan képesség, tulajdonság, amelyet át tudott menteni korábbi életéből a civil szférába?
Újat nemigen tudok mondani, a sportot, ahogyan minden mást az életben, csak úgy lehet művelni, ha megvan a nagy hármas: a szorgalom, az alázat és a szenvedély. Erre szüksége van kapusnak, csatárnak – és akkor is, ha szőlővel dolgozunk. A tehetség is fontos persze, de a három összetevő nélkül semmi sincs. Ha viszont megvan, ahogy Egervári Sándor mondta mindig, akkor döglik a légy!

Szokott nosztalgiázni?
Sem fotókat, sem videofelvételeket nem szoktam nézegetni, a kötelező videózásokon kívül focistaként sem néztem vissza a mérkőzéseimet. Amikor a SportTV feldolgozta a Fradi 1995-ös menetelését, arra kértek, Vincze Ottóval mondjunk alá szöveget – mindketten akkor láttuk először újra azokat a meccseket.

Inkább a fejében őrzi a nagy pillanatokat?
Vannak a fejemben pillanatok, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy leülök és visszagondolok, hogy hú de jó volt akkor. És nem is konkrét meccsek, védések villannak be. A mai napig álmodom történésekkel, belém égett képekkel, ami nem csoda, hiszen az életemnek még mindig a nagyobb részét töltöttem el a futballban. A leggyakoribb álomkép, hogy elkések edzésről, és miközben még a cipőmet kötöm, más áll a kapuban.

Mi lehet a visszatérő álom mögött: gyakori késések, büntetés vagy valami más?
Önmagában büntetés, hogy beálltak a helyemre. Nem véletlen álmok ezek, a háttérben az áll, hogy a kapus nem adja át a helyét, mert ha egyszer megtörténik, nagyon nehéz visszaszerezni.

Fociból csak a kötelező

Moziba nemigen járok, így a legújabb filmek kimaradnak az életemből. Egyébiránt a vígjátékokat szeretem, nem szívesen nézek olyan filmeket, amelyekben percenként sok embert ölnek meg, és olyat sem, amely alatt végig idegeskedem. Azt szeretem, ha egy film közben ellazulhatok, és tudom, hogy jó lesz a vége. Régi nagy kedvencem egy francia klasszikus mozi: a Kellemes húsvéti ünnepeket! című filmet Jean-Paul Belmondóval és Sophie Marceuauval bármikor örömmel újra megnézem. Előfordult, hogy furcsán néztek rám emiatt, amikor Németországba igazoltam, és kiderült, hogy ez a kedvenc filmem, konkrétan kiröhögtek.

A tévénézési szokásaim nem túl változatosak: ha korábban hazaérek, csakis Don Matteo, A hegyi doktor és a Kisvárosi doktor epizódjait nézem meg. Utóbbiakban a betegek általában meggyógyulnak, Matteo atya is mindig megtalálja a tettest, miközben szép tájakat látok – a nem túlságosan bonyolult filmek közben tökéletesen ki tudok kapcsolni. Ami a sportot illeti: amikor a SportTV magazinműsoraiban szerepelek, a felkészülés része, hogy megnézzek meccseket, és a fontosabb találkozókat – mint a Ferencváros Európa Liga mérkőzéseit – is figyelemmel kísérem, de egyébként futballért nem kapcsolom be a TV-t. Teniszt akkor néztem rendszeresen, amikor Andre Agassi és Boris Becker játszott, Forma 1-et pedig akkor, amikor Ayrton Senna versenyzett, ma már nem köt le.

Már kissrácként is nehezen adta?
Amíg nincs mit megtartani, nem foglalkozol ilyesmivel, de amikor elérsz valamit, rájössz, sokkal nehezebb megtartani, mint elérni. Én ebbe a helyzetbe a kilencvenes évek közepén kerültem. Nagyon szomorú voltam, amikor tizennyolc évesen az ifiből kiöregedve eljöttem a Fradiból, mert ötödik kapusnak ott maradni nem volt értelme. Nehezen éltem meg, hiszen a saját nevelésű játékosok lényéhez hozzátartozik a klub, amely felnevelte. Én gyerekkorom óta a zöld-fehér csempék közt, a klubcímert látva járkáltam a Népligetben, és óhatatlanul is a részévé váltam annak, amit az egyesület képviselt és jelentett. Amikor el kellett hagynom, nemigen hittem, amit édesanyám mondott, aki azzal biztatott, egyszer kopogtatni fognak és visszahívnak. Aztán így hozta az élet, miután 1993 és 1995 között volt két elképesztő évem Csepelen, amikor minden sikerült, szinte amerre mentem, eltalált a labda. Csepeli játékosként lettem 1994-ben először válogatott, majd a következő évben jött a BL-menetelés, no, akkor már volt mit megtartani!

Van hiányérzete?
Abszolút nincs, bár lehetne miért. Ha az a kérdés, hiányzik-e a futball, egyértelmű a válaszom: nem hiányzik. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárul az a tény, hogy olyan elfoglaltságot találtam a pályafutásom befejezése után, amelyben örömömet lelem, amelyben ki tudok teljesedni, és amelyben sikereim vannak. Hiányérzetet adhatna, hogy egy súlyos vesesérülés és egy rizikós műtét után viszonylag hamar, harminchárom évesen abba kellett hagynom, mondják, egy kapus életében ez a legjobb kor. De a családtagjaim olyan nagy nyomást gyakoroltak rám, hogy beadtam a derekam.

Elsőre hármat vágott

Noha mindenki az ellenfelem volt, aki gólt akart nekem lőni, senkivel sem akadtam úgy össze, hogy abból kibékíthetetlen ellentét alakult volna ki. Emlékezetes viszont Raúl bemutatkozása a Real Madridban, aki ’95-ben ellenünk játszotta az első BL-meccsét és szerezte első góljait, rögtön hármat – mégsem tudtam haragudni rá. Sőt! Később, amikor a SportTV-ben hat éven át spanyol foci-, azon belül Real Madrid-felelős voltam, napi szinten kellett követnem a csapatot, és az elején még Raúl is játszott. Mondhatni, a kedvencem lett, a Madrid saját nevelésű játékosaként Iker Casillasszal ő volt az utolsó mohikán. Elképesztő alázattal állt minden meccshez, amiért mérhetetlenül tiszteltem. Az ő szintjén gyakran elbillen a sztárok értékrendje, de Raúl ugyanolyan szerény maradt, mint amikor sráckorában ellenünk bemutatkozott. Nem egyszerű és veszélyes is a másik oldalról kommentálni a történéseket, különösen oda kell figyelni arra, mit és hogyan mond az ember a külföldi nagycsapatok klasszisairól. De nem megoldhatatlan feladat, ha megvan bennünk a tisztelet a sportolók iránt, és azt is tudjuk, hol van a saját helyünk a polcon. Nekem a televíziózásban könnyebbséget jelent, hogy nem dolgoztam, nem dolgozom a futballban, ezáltal nem szembesítenek a megfogalmazott kritikáimmal a létesítmények folyosóin, nem kerülhetek kellemetlen helyzetbe, mert kívülállóként nézhetem a meccseket

Mindössze tízszer volt válogatott…
Emiatt is érezhetném úgy, hogy nem teljes a pályafutásom, de az én karrierem olyan időszakra esett, amikor Király Gabi gyűjtött száz fölötti válogatottságot, azért úgy nehéz, hogy miközben valaki több mint százszor áll a válogatott kapujában, te is eléred mondjuk az ötvenet – nem adja ki a matek. Kerek egésznek érzem, és örömmel gondolok vissza a sportpályafutásomra, ennyi volt benne, és sok mindent köszönhetek a focinak.

Például a vendéglátásban is kamatoztatható ismertséget?
Igen, és olyan élményeket is, amelyeket kevesek élhettek át. Az ismertséghez az esetemben hozzájárul, hogy amióta tizenöt éve abbahagytam a sportolást, rendszeresen szakkommentátorként látják az arcomat a SportTV nézői. A legfiatalabbak már mikrofonnal a kezemben ismertek meg, és a tévéképernyőről tudnak beazonosítani, nekik már az a furcsa, ha egy archív felvételen a kapuban látnak ugrálni. Persze gyakran hallom azt is, amikor azt mondják mögöttem, itt a Hajdu, a kapus – bár néztek már vízilabdázónak, sőt kajakosnak is.

Nagyon más volt a kilencvenes évek közepén népszerű futballistának lenni, mint manapság?
Nagyon, és a miértnek több összetevője van. Egyfelől 1995-ben még igen nagy szó volt az olyan külföldi nagy csapatok ellen játszani, mint a Real Madrid, az Ajax és az Anderlecht, és növelte az érdeklődést, hogy a BL-menetelést a Ferencváros vitte véghez. Ennek köszönhetjük a mai napig tartó népszerűségünket. És annak, hogy a szurkolók személyesen ismertek minket, hiszen a Népligetben cseperedtünk, és akik szerették a Fradit, végignézték, ahogyan felnövünk. Nem lehet megkerülni a tényt: akkor még az övéit nézte a szurkoló. Ez nem csak a Fradiban volt így, bármelyik vidéki egyesületnél is sokkal jobban a magukénak érezték a klubot és a sikereit az emberek, hiszen a szomszéd utcában felnövő srác játszott a csapatban. Ma már nem jellemző a sport világára a személyesség és a kötődés, és azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az embereknek, a fiataloknak már nem csak a foci van, annyi minden más iránt érdeklődhetnek.

Maradtak szoros barátságok a sikeres ferencvárosi időkből?
Nemigen. Telek Andris nyaralt nálunk, vele napi kapcsolatban vagyunk. Vincze Ottóval pedig a közös műsorvezetés is összeköt. Egy időben Hrutka Janival gyakran összefutottam a budapesti kávézónk környékén, Szűcs Misivel és Lisztes Krisztiánnal is találkozom néha. Ha szoros barátságok nem is maradtak, ha találkozunk, mindig nagyon örülünk egymásnak.

Feleslegesen nem repked

Egyetlen pozícióban bírom ki a repülőutakat: becsukom a szemem, a levegőztető berendezés nyílását az orromba irányítom, és fogom a karfát. Annak idején egy-egy hosszabb úton jó párost alkottunk Horváth Ferivel, aki szintén tartott a repüléstől, ő viszont csak nyitott szemmel, olvasással tudta túlélni az utazásokat. Ugyancsak emlékezetes a feleségemmel közös első repülésünk, Korfura utaztunk, ő ekkor ült először repülőn. Igyekeztem felkészíteni, mi vár rá: fejfájás, hányinger és félelem. Én az indulás után felvettem a szokásos pozíciómat, amiből úgy negyven perc múlva zökkentett ki a feleségem az iránt érdeklődve, mikor lesz rossz? Én meg értetlenkedve néztem, hogyhogy nem érzi, hogy folyamatosan rossz?!

SportKrém – NS