Férfi kézilabda csapatunk játékosát, Nagy Bencét kérdezték a Tatabánya elleni győzelem után.
Nagy Bence
Jó előjelekkel mentünk Tatabányára, ahol egyáltalán nem feltartott kézzel léptünk pályára, sőt, úgy voltunk vele, akár meglehet a győzelem is. A védekezésünk eddig is stabil pont volt, és most a támadások is jól mentek, kicsit bátrabban, teher nélkül játszottunk, hiszen nem mi voltunk a találkozó esélyesei. Mégis, mi történik, ha kikapunk Tatabányán? Az első félidőben hat-hét ziccert is kihagytunk, köztük két hetest, de már láttuk, hogy ott a lehetőség, van esély arra, hogy két pontot vigyünk haza. A papírforma nem mellettünk szólt, mégsem játszottunk alárendelt szerepet, sőt, a második félidőben nekünk állt a zászló. Végre bejöttek az átlövések, aminek a hazaiak nem találták az ellenszerét, végig jól védekeztünk, amihez jött egy remek kapusteljesítmény. Ha nem is próbálkozol, nem fogsz nyerni.