Szabó „Hurvinyek” Zsoltot kérdezték a magyar játékvezetés aktuális dolgairól.
Vannak, akik szerint elkerülhetetlen, hogy még ebben az évben itthon is bevezessék a VAR-t, de akadnak ellenzői is. Mikor debütálhat az NB I-ben az új technika?
– Az új bajnoki szezonban már az NB I-ben is használni fogják a videóbírós rendszert, ezt Csányi Sándor elnök úr már bejelentette. Az MLSZ elnöksége még 2019-ben ennek érdekében létrehozott egy bíráló bizottságot, amely majd értékeli a beérkezett ajánlatokat és kiválasztja a győztest, aki biztosíthatja a technikai hátterét a videóbírós rendszernek. Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy a játékvezetők minél előbb megkapják a megfelelő elméleti képzést, majd folyamatosan tesztmérkőzéseken kellene gyakorolniuk. Aki pedig ellenzi, az szinte a magyar labdarúgás ellensége. Ennek bevezetésével maradhat versenyképes labdarúgásunk és a játékvezetésünk.A VAR bevezetése mennyiben változtathatja meg a játékvezetők munkáját az NB I-ben?
– Ez óriási segítség a játékvezetők számára, hiszen minden bíró rémálma, hogy történik valami a pályán, de nem látja. Alapvonali játékvezetőkre nem lesz szükség, de a játékvezetők feladata nem fog változni az új rendszer bevezetésével, hiszen továbbra is arra kell törekedniük, hogy minél kevesebb hibával vezessék le a mérkőzéseket. Ha egy sporit a 90 perc során négyszer is megment a videóbíró, akkor ott nyilvánvalóan képességbeli problémák vannak. Ami fontos változás lehet, hogy nem lesz szükség négy játékvezetői ellenőrre az NB I-es mérkőzéseken, hiszen akár egy ellenőr is el tudja majd látni a feladatát.Minden NB I-es mérkőzésen lesz videóbíró, vagy csak a kiemelt találkozókon?
– A versenysemlegességet sértené, ha nem használnák mindenhol. Ettől függetlenül vannak olyan országok, ahol csak egy-egy mérkőzésen van videóbíró. Biztos vagyok azonban benne, hogy ha itthon bevezetésre kerül a VAR, akkor az MLSZ bölcs döntést hoz és minden mérkőzésen használják majd a technikát.Teljes interjú: Csakfoci