Beállónk korábbi csapatához igazolt – derült ki az MKSZ rendszeréből.
A Magyar Kézilabda Szövetség honlapján található adatbázis szerint Mészáros Rea Réka 2019. december 4-től a bajnoki szezon végéig (2020. június 30.) ismét a Váci NKSE leigazolt játékosa lesz. A 25 esztendős, sokszoros válogatott beállós váci születésű és városunk egyesületében nevelkedett. Több, mint kilenc éve, 2009. októberében mutatkozott be a felnőtt NB I-ben a Syma-Váci NKSE csapatában. Tehetségét bizonyítja, hogy három évre rá leigazolta a Ferencváros, ahol bajnoki címet és kupagyőzelmet is elért. A most folyó pontvadászatban már kevesebb szerepet kapott a zöld-fehéreknél, és mivel a váci csapatnak szüksége van egy jól védekező és támadásban is bevethető játékosra, a VNKSE tegnap átigazolta a játékost volt klubjától.