A tegnapi Bajnokok Ligája csoportmeccs összefoglalója, valamint értékelések.

Pohl Zoltán

Általában az a tervünk, hogy erős kezdéssel megfogjuk az ellenfelet, és ezúttal sikerült is megvalósítanunk. Végig jó volt a védekezésünk, kitűnően védtek a kapusaink is, sikerült semlegesítenünk a Mladost kulcsjátékosait. Támadásban is hoztuk magunkat, így fölényesen nyertünk.

Vogel Soma

Kitűnően működött a védekezésünk, és ez óriási segítséget jelentett nekem. Még ha a Mladost legjobb játékosai kerültek is lövőhelyzetbe, olyan kiszorított pozícióból tudtak csak próbálkozni, hogy nem volt esélyük, a végére pedig el is bizonytalanodtak. Minden a megbeszéltek szerint történt, így sokkal könnyebb dolgom volt nekem is a kapuban. Ez a nagy különbség némiképp meglepő, de örülök, hogy ilyen jól sikerült a mérkőzés.

Varga Zsolt

Nekem mindig különleges pillanat, amikor a Zágráb az ellenfél, négy évig játszottam ott, szeretem őket… Ami a meccset illeti: a védekezésen múlott, mint a 6 a 6 elleni, mind a 6 az 5 elleni játékban nagyon jól védekeztünk és szerintem ez volt a kulcs. Vogel Soma nagyon jól védett ma, a támadásaink is rendben voltak, összességében ennek köszönhető ez az eredmény, de nem gondolom, hogy ekkora különbség van a két csapat között.

NS, VLV