Így a mai Bajnokok Ligája találkozó tétje az, hogy sikerül-e a norvégok ellen pontokat szerezni a középdöntőre.

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, A-csoport, 5. forduló
Érd, Érd Aréna, 19.30: Ferencváros – Vipers Kristiansand
A hazai szektorokba szóló belépők elkeltek!
TV: SportTV

Szemerey Zsófi így várja a mérkőzést:

Schatzl Nadine

A Koprivncia elleni legutóbbi két győzelem a korábbiakhoz képest több önbizalmat is adott nekünk. Láttuk a Vipers legutóbbi eredményeit, a Podravka és a Metz elleni vereségét, de ezek nyilván nem jelentenek garanciát semmire. Bízom benne, hogy itthon mi is sokkal jobb teljesítményt nyújtunk és persze nekünk kedvező eredményt érünk el. Mindenképpen győzni szeretnénk. Arra koncentrálunk, hogy kijavítsuk az első, idegenbeli meccsen elkövetett hibákat. A kinti mérkőzésre visszagondolva minden téren javulnunk kell. Sok helyzetet kihagytunk, nem tudtuk a ziccereket értékesíteni, a lerohanásaink pedig szinte egyáltalán nem sikerültek. Összességében tehát jobb hatékonysági százalékkal kell gólra váltanunk a lehetőségeinket. Nyilván minden együttesnek van gyenge pontja, kérdés, hogy meg tudjuk-e találni. A Vipers legutóbbi találkozóit nézve kulcsfontosságú lesz, hogy Heidi Lökét mennyire tudjuk kizárni a játékból és kevés gólon tartani. Ez iszonyatosan nehéz feladat, hiszen stabil alapembere a Vipersnek, és aki benne van a sportágban, az tudja, Löke mire képes. Lényeges lesz az is, hogy ne kapjunk sok könnyű, lerohanásból szerzett gólt, mert a gyorsan felfutó Löke mellett a norvég szélsők is pillanatok alatt a kapunk előtt teremnek.

NS