Gergő mellett Botka Endre és a kövesdiek értékeltek.
Lovrencsics Gergő
Jó focit játszik a Mezőkövesd, ezt ma is tapasztalhattuk. Fel merik vállalni, hogy mindenki ellen a saját játékukat játsszák, támadnak, elöl megtartják a labdákat. Dinamikus játékosaik vannak, akik meg tudják bontani a felállt védelmet is, gondolok itt a többi csapatra, akik beállnak védekezni velük szemben. Ezért vannak ott az első háromban. Nehéz mérkőzés volt, de sok helyzetünk volt az első félidőben, ha azok bemennek, akkor meglehetett volna a találkozó.
Nehéz egy időszak ez, de volt már tapasztalatom ilyennel Lengyelországban, amikor bejutottunk a csapattal az Európa Ligába. Tapasztalatból tudom azt, hogy itt most a pihenésen, az alváson van a hangsúly, nem az edzéseken. Nagyon nem is tudsz edzeni, ha minden mérkőzésen pályán vagy, mert frissnek kell… frissnek kéne lenni, de ez sem lehetséges, ha fél éven keresztül csütörtök-vasárnapot játszol. A mai mérkőzésen viszont sokat tudtam segíteni a támadásokat, jó erőben éreztem magam.
A többiek is viszonylag jól bírják, de vannak nehéz periódusok, több is mérkőzésenként. Tavaly kiegyensúlyozottabb, támadóbb futballt játszottunk, nekem is többet kellett beadnom, kapura lőnöm, nagyon más volt. Megfelelő rotálás mellett frissen lehet tartani a csapatot, de mint láthatjuk, vannak sérültjeink, főleg hátul nehéz forgatni a csapatot. Mindenki a legjobbját próbálja nyújtani, de kevesen voltak eddig ilyen terhelés alatt. Ha minden évben sikerülne elérni a csoportkört, akkor 2-3 szezon kéne, hogy ehhez hozzá tudjunk szokni.
Szeretnénk bajnokok lenni, mert jövőre is a csoportkörben szeretnénk szerepelni, és bajnokként két esélyed van, ezt sajnos a Dinamo ellen saját bőrünkön tapasztaltuk. Ha nem vagy bajnok, az Európa Ligában egy párharcot elveszítesz, aztán vége is van, onnantól kezdve nincs esélyed csoportkörbe jutni. Az EL-ben még meglátjuk, mire megyünk, korai még a továbbjutással foglalkozni csak azért, mert van 4 pontunk. Nekünk tapasztalatot kell szereznünk ebben a fél évben, a bajnokság fontosabb.
További interjúk: Csakfoci





